Mintegy 300 ezer ukrajnai menekült tartózkodik Csehországban
Mintegy 300 ezer ukrajnai menekült tartózkodik Csehországban

MTI

 / Közélet

Mintegy 280-300 ezer ukrajnai menekült tartózkodik jelenleg Csehországban - közölte pénteken a Twitteren a cseh belügyminisztérium. Pontosabb adatokkal a tárca nem rendelkezik. Ismeretei szerint több tízezer ukrán már visszatért hazájába, illetve Nyugatra távozott.

Hirdetés

A közlemény szerint csütörtökig több mint 377 ezer ukrán állampolgár kapott a cseh hatóságoktól speciális vízumot, amely egyéves tartózkodásra, munkavállalásra, oktatásra, az egészségügyi és szociális szolgáltatások használatára jogosít fel, adta hírül az MTI.

A legtöbb menekült - mintegy 88 ezer - Prágában tartózkodik. Az önkormányzat arra hivatkozva, hogy már nincsenek szabad szálláshelyek, csütörtökön megszüntette a fővárosban a menekülteket segítő központot, ami kiváltotta több regionális vezető nemtetszését és bírálatát.

Zdenek Hrib főpolgármester pénteken találkozott Petr Fiala kormányfővel, s abban állapodtak meg, hogy a Prágába érkező menekülteket szervezetten átirányítják a kevésbé leterhelt helyekre.

Hirdetés

A parlament alsóháza a héten módosította a menekültek befogadását szabályozó, úgynevezett Ukrajna-törvényt. Ennek alapján módosul a menekültek támogatása, amely az eddigi rendszer szerint fél évig havonta 5000 korona (81 500 forint) készpénz volt fejenként. Az új szabályozás szerint ezentúl csak azok a menekültek kapnak készpénzt, akik saját maguk biztosítják elszállásolásukat és élelmezésüket. Fél év után a menekültek újabb fél évig a cseh minimálbérnek megfelelő összeget kapnak, ami felnőtteknél havonta 4250 korona, gyermekeknél pedig 3050 korona.

A cseh hatóságok kimutatása szerint eddig már több mint 70 ezer ukrajnai menekült vállalt munkát.

Egy friss felmérésből kiderült, hogy az ukrajnai menekültek mintegy 80 százaléka mérlegeli, hogy tartósan Csehországban marad. Az eredményeket a prágai sajtó közölte.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.