Bakondi: beigazolódott, hogy nem szabad fegyvert szállítani a háborúba

MTI

A magyar kormány helyesen ítélte meg, hogy nem szabad fegyvert szállítani az ukrajnai háborúba - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a napokban történt kárpátaljai rakétatámadás kapcsán az M1 aktuális csatornán péntek este.

Hirdetés

Bakondi György azt is kiemelte:

fontos, hogy a háború és az embargók, szankciók árát ne a magyar emberek fizessék meg.

A főtanácsadó közölte:

Ukrajnából tömegesen érkeznek a menekültek, eddig mintegy 675 ezren jöttek Magyarországra. Ugyanakkor minden harmadik magyar részt vett valamilyen formában a menekültek támogatásában, ebben a kérdésben nemzeti összefogás jött létre.

Magyarországról eddig mintegy 3 milliárd forint értékű segélyszállítmányt juttattak el Ukrajnába, továbbá 37 milliárd eurós felajánlást tett a kormány, ebből kórházak, iskolák, otthonok épülhetnek Ukrajnában, és beteg gyerekek gyógyítását, fiatalok magyarországi egyetemi oktatását támogatják - mondta Bakondi György.

Hozzáfűzte:

a déli határnál erősödött az illegális migráció, idén eddig mintegy 62 500 határsértés történt, tavaly az év hasonló időszakában 31 ezer, és idén eddig 480 embercsempészt fogtak el, míg tavaly ebben az időszakban 240-et.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.