Kétéltű ufót ábrázoló videó került nyilvánosságra Amerikában
 / Mozaik

Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felvételen túlzás nélkül újdonságot lát, aki megnézi. Amerikában 2019-ben a USS Omaha által rögzített eseményen jól látszik hogy a megdöbbentő mozgékonyságú, bár elég lassú ufó a víz alá merül. 

Hirdetés

A nehezen lefordítható besorolású Littoral Combat Ship, azaz part menti feladatokra szánt modern hadihajó mindössze egy évvel az incidens előtt állt szolgálatba - írja az Index.

E típus különlegessége, hogy a fedélzet hátsó része kiszélesedik, és három úszótest támasztja alá,

így lényegében a hajó az első trimarán, amely katonai szolgálatba állt.

Az ufóészlelések mostanra hagyományossá vált helyén a San Diego előtti vizeken két éve észlelt ufóról ismét az úgynevezett Combat Information Centerben, azaz a vezérlő és irányító központban készültek felvételek. A videót Jeremy Corbell oknyomozó újságíró honlapja hozta nyilvánosságra, ugyanaz, amelyik a piramis alakú ufóészleléseket megszellőztette. 

A május elején feltöltött felvételen egy kerekded alakú tárgy látható, amelyet a képek tanulsága szerint immár nem szabad szemmel vagy fényképezőgéppel, hanem a hajó tűzvezető rendszerével követtek.

Az ikonokból egyértelműen látszik azonban, hogy nem történt meg a cél befogása, azaz még csak előkészületeket sem tettek támadásra, miután a radarok észlelték az összesen 14 tárgyat, mindössze a teljes sötétségben, a hajó infravörös vagy hőkamerájával követték a célt, bár a kép felső részén be-bevillanó felirat szerint a lézeres távmérő (Laser Range Finder – LRF) működött. 

A hírek szerint az gömb alakú eszköz 46 és 158 tengeri mérföld/óra, azaz 83 és 285 kilométer/óra közötti sebességeken végzett hirtelen irányváltásokat,

majd váratlanul a tenger alá merült.

A videón a hajó legénysége eleinte kéri a környéken tartózkodó hajókat, hogy vessék be helikoptereiket, amire a rossz idő miatt végül nem került sor, majd a „splashed”, azaz csobbant kifejezéssel kommentálták az eseményt, ami haditengerészeti szlengben egyaránt bír „lezuhant”, és „lelőtt” jelentéssel, bár ez esetben a fentiek miatt bizonyosan az előbbire gondoltak.

A USS Omaha és egy tengeralattjáró is kutatott roncsok után, de nem találtak semmit, így jogos Corbell észrevétele, mely szerint a tárgy a víz alatt folytatta az útját.

Nemrégiben még Barack Obama is kijelentette, hogy birtokában van ufókra vonatkozó információknak, ám a témáról ennél többet nem mondhatott. Már csak néhány nap, és június elsején megtudjuk, milyen titkokat rejtegetnek az amerikai fegyveres erők és titkosszolgálatok. Vagy nem.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.