Röntgen diffrakciós eljárással vizsgáltak meg egy egyiptomi múmiát. Az eredmény a kutatókat is meglepte.
Az egyiptomi múmiákat korábban csak úgy lehetett tanulmányozni, ha a testeket „kicsomagolták". Ez kockázatos lépés, hiszen a művelet alatt a maradványok sérülhetnek. Napjainkban a modern képalkotó eljárásoknak hála, nem kell eltávolítani a kötéseket, hogy részletes képeket készítsenek az elhunytakról - írja az Origo.
A Journal of the Royal Society Interface című tudományos folyóiratban közölt tanulmány egy olyan múmiát vizsgált, amit egy egyiptomi nő portréjával együtt temettek el.
Először komputertomográfiával teljes képet készítettek a testről, majd az érdekesebb részeket ún. röntgen diffrakciós eljárással külön-külön is megvizsgálták.
Az első meglepetés akkor érte a kutatókat, amikor kiderült: a test nem egy felnőtt nőé, hanem egy ötéves lányé.
A gyerek körülbelül az első században halt meg, ekkor Egyiptom római uralom alatt állt. A hódítóknak köszönhetően vált szokássá, hogy a halottakkal együtt azok portréit is eltemették. Nem ismert, hogy a képen szereplő nő milyen kapcsolatban állt a gyermekkel; talán az édesanyja volt, vagy a művész elképzelte, milyen nővé vált volna a kislány, ha megéli a felnőttkort.
A képeken a kutatók tűszerű struktúrákat is észrevettek, ezek feltehetően a test megőrzését segítették elő.
A hasi részen egy ovális, 7 mm-es objektum alakja is feltűnt, ez valószínűleg egy medál lehet, amivel egy sebet, vagy rendellenességet takartak el.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.