Horrorisztikus óegyiptomi lelet került elő II. Ramszesz templomából
Horrorisztikus óegyiptomi lelet került elő II. Ramszesz templomából

MTI

 / Mozaik

Több mint kétezer mumifikált kosfejet találtak a Ptolemaida-dinasztia idejéből II. Ramszesz fáraó egyik templomában - közölte vasárnap az egyiptomi turisztikai és műemlékvédelmi minisztérium.

Hirdetés

Rengeteg bebalzsamozott állati tetemre bukkantak

A kosfejek mellett bárányok, kutyák, kecskék, tehenek, gazellák, valamint mongúzok bebalzsamozott tetemeit is fellelték a New York-i Egyetem régészei a dél-egyiptomi Abüdosz ókori egyiptomi régészeti lelőhelyen - írja az MTI.

a kosfejek egyfajta áldozati adományok voltak,

amelyek II. Ramszesz kultuszára utalnak ezer évvel a fáraó halálát követően is.

Mosztafa Vazíri, az egyiptomi Régészeti Tanács igazgatója elmondta, hogy a leletek segítenek majd többet megtudni II. Ramszesz templomáról, illetve az ott zajló tevékenységekről annak építésekor (Kr.e. 2374-2140), illetve a Ptolemaida-dinasztia (Kr.e. 323-30) idején.

Hirdetés

Egy ősi palota maradványait is feltárták

A régészek az állatmúmiák mellett egy palota maradványait is feltárták nagyjából öt méter vastag falakkal a VI. dinasztia idejéből, valamint több szobrot, papiruszt, fák, valamint bőrből készült ruházati darabok és cipők maradványait.

Abüdosz mintegy 500 kilométerre délre található Kairótól a Nílus partján, a romváros az ókorban mindenekelőtt Ozirisznak, a túlvilág és a halottak istenének mitikus sírjáról volt ismert, amelyet I. Széthi Kr.e. 1290-1279 közötti uralkodása alatt építettek.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.