Egyiptomban régészek felfedeztek egy körülbelül 1.800-4.800 évvel ezelőtti sír sorozatot, melyek közül némelyik színes múmia maszkokat és a csend istene gyermekszerű szobrát tartalmazza. - írja a Live Science.
A színes múmia maszkok, melyeket a halott viselhetett, valószínűleg a római korból származnak (Kr.e. 29-Kr.u.641) A régészek találtak egy kis, a görög csend istent, Harpocratest ábrázoló szobrot, mely egy libán lovagol. A liba egy gonosz szellemet reprezentál, amit felett az Isten Gyermek diadalmaskodik - írja az origo.hu.
A régésze néhány sírt - küztük egy gazdag, Demetria nevű nő sírját, egy vésésben háziállatával ábrázolva - még 2019-ben találták itt a helyszínen Saqqara északi részén, de a COVID-19 pandémia miatt fel kellett függeszteniük a munkájukat. Amikor 2023-ban visszatértek, feltártak még számos sírt és tárgyi leletet. a terület, amit feltárnak észak-saqqarai síkság keleti rézsűje.
Amíg az ásatásokat végezték, a legkorábbi sírok a Második Dinasztiához tartoztak, körülbelül 4.800 évvel ezelőttiek. Találtak sírokat a 18. Dinasztiából (Kr.e. 1550-1295), és a Késői Periódusból (Kr.e. 712-332) is, valamint több sírt és tárgyi leletet a ptolemaioszi és a római időkből.
Az egyik legrégibb sírban a csapat talált egy a Második Dinasztiából származó egyiptomi alabástrom tányért és egy termeszek által megrongált fa doboz koporsóban egy guggoló egyént. Az egyik, a 18. Dinasztiából való sírban egy koporsóban volt egy múmia.
Saqqaraban óriási nekropoliszok vannak, ezért nem meglepő, hogy a régészek az ókori Egyiptom különböző dinasztiáinak a sírjait találták.
Az ásatások és elemzések folyamatban vannak.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.