A Marsnak fog csapódni lassú haláltáncot járó holdja, a Phobos – írja egy új kutatás alapján a Futurism tudományos portálra hivatkozva az Origo.
A Perseverance marsjáró készített az elmúlt hetekben egy felvételt, amelyen a Mars krumplialakú holdja, a Phobos elhalad a Nap előtt, ezzel részleges napfogyatkozást idézve elő. A tudósok a jelenséget tanulmányozva alaposabban megismerték a hold pályáját, és azt, miként húzza az égitestet a gravitáció a vörös bolygó felé.
Az elemzések alapján a NASA kutatói úgy vélik, a Phobos halálra van ítélve.
„Egyre közelebb kerül a Mars felszínéhez, és több tízmillió év múlva be is csapódik majd a bolygóba. Az elmúlt két évtizedben a marsi napfogyatkozások vizsgálata segített jobban megérteni, miként is megy végbe e lassú halálspirál" – írták az amerikai űrügynökség kutatói a kiadott közleményükben.
A jó hír az, hogy a Phobos elkerülhetetlen pusztulása nem következik be egyhamar, ami azt jelenti, hogy az emberes Mars-expedíciót nem fogja befolyásolni az égitest haláltánca. A Perseverance jelenleg asztrobiológiai kutatásokat folytat, és az élet múltbéli nyomait keresi a vörös bolygón, eközben pedig megágyaz a jövőbeni Marsra szállásnak.
A Mars holdjai
A Marsnak két kis holdja van, a Phobos és a Deimos, amelyek viszonylag közel keringenek hozzá. Mindkettő szabálytalan formájú, átmérőjük kevesebb mint 30 kilométer. A nagyobbik, a Phobos mindössze hatezer kilométeres távolságban kering a Mars körül, és enyhén spirál alakú pályáján folyamatosan közelít hozzá.
Összehasonlításképpen: a Föld Holdjának átmérője 3500 kilométeres, és 400 ezer kilométer távolságban kering a bolygó körül.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.