Beigazolódott a mesés kincsekről szóló mese
Beigazolódott a mesés kincsekről szóló mese
 / Mozaik

A Bahama-szigeteknél egy 17. században elsüllyedt spanyol hajóról származó kincseket találtak.

Hirdetés

Az elásott kincsekről és az ősi hajóroncsokról szóló történetek évszázadok óta foglalkoztatja a nagyvilágot. Felfedezők egy csapata számára azonban a legenda valósággá vált, amikor egy 350 éve elsüllyedt spanyol hajó elhagyatott kincseire bukkantak – köztük érmékre, drágakövekre és felbecsülhetetlen értékű ékszerekre – írja a CNN-re hivatkozva a Hirado.

A Nuestra Señora de las Maravillas (A csodák Miasszonya) 1656-ban süllyedt el, miután összeütközött a flottájából egy másik hajóval, és egy korallzátonynak csapódott a szigetcsoport északi részénél.

A hajó felbecsülhetetlen értékű kincseket szállított

A 891 tonnás hajó a szokásosnál több rakományt szállított, mivel egy másik, két évvel korábban elsüllyedt hajóról előkerült kincsek fuvarozása is feladata volt.

„A hajó rakományának visszaszerzésére már több sikeres kísérlet is történt, az 1650-es és 1990-es évek között csaknem 3,5 millió tárgy került elő” – tudatja közleményében az Allen Exploration cég, mely a hajóroncs feltárásával lett megbízva.

A legújabb felfedezések azonban segítenek új szemszögből megvizsgálni az akkori hajó fedélzetén zajló életet. A kutatók helyi búvárokkal, régészekkel és más szakértőkkel együttműködve azon is dolgoznak, hogy rekonstruálják a hajó „tönkremenetelének és szétesésének rejtélyét” – mondta James Sinclair, a projekt tengeri régésze.

A felfedezések között volt egy 1,76 méter hosszú arany lánc és több drágakővel borított medál is, amelyek egykor a Santiago Lovagrend, az évszázados vallási és katonai rend lovagjaihoz tartoztak.

Az egyik arany medálon egy nagy, ovális kolumbiai smaragd és egy tucat kisebb smaragd látható.

Az Allen csapata által felfedezett tárgyak véglegesen a Bahama-szigeteki Tengerészeti Múzeumban lesznek elhelyezve, amely augusztus 8-án nyílik meg Freeportban.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.