Kiderült, hogy ki lehetett egykor az univerzum titokzatos ura
Kiderült, hogy ki lehetett egykor az univerzum titokzatos ura
 / Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A mai Szíriában található az ősi Palmüra városa, ahol a kutatók egy rejtélyes feliratot találtak, amely egy ismeretlen istenről ír, akinek kiléte régóta ejti zavarba a tudósokat. Egy régész azonban most kijelentette, hogy megoldotta az ügyet.

Hirdetés

Palmüra az ókori Szíria egyik fontos városa volt, amely egy oázisban, Damaszkusztól 215 kilométerre északkeletre és az Eufrátesztől 120 kilométerre délnyugatra helyezkedik el. Évezredek óta létezett és mintegy 2000 évvel ezelőtt is virágzott, mint kereskedelmi központ, amely összekötötte a Római Birodalmat az ázsiai kereskedelmi útvonalakkal, például a Selyemúttal - írja az Origo.

"A nemrég felfedezett, névtelen istenséget számos arámi felirat említi Palmürában:

úgy emlegetik, mint „akinek a neve örökké áldott", „a világegyetem ura" és az „irgalmas"

– írja a Science in Poland, a lengyel kormány által működtetett híroldal, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz. – Számos ilyen felirat körülbelül 2000 éves múltra tekint vissza.

Ennek a rejtélynek a megfejtése érdekében Aleksandra Kubiak-Schneider, a lengyel Wrocławi Egyetem posztdoktori kutatója összehasonlította a palmürai feliratokat a Krisztus előtt I. évezredből származó, Mezopotámiában talált feliratokkal.

Hirdetés

Hasonló néven emlegetik, mint a névtelen palmürai istent. 

Bel-Mardukot, Babilon legfelsőbb istenét például szintén „irgalmasnak" titulálták, míg a „világ ura" kifejezést – a „világegyetem urához" hasonló címet – néha Baalshaminra is használták.

A palmürai feliratokban említett névtelen „isten" nem egyetlen isten, hanem több istenség, köztük Bel-Marduk és Baalshamin lehet – mutatott rá Kubiak-Schneider. – Úgy tűnik, az emberek az istenségek nevét nem a tisztelet jeleként említették.

Hozzátette: amikor az emberek isteni beavatkozásra hivatkozva írták a feliratokat, valószínűleg nem mindig egy adott istenhez fordultak,

hanem bármely istenhez, aki feltételezhetően meghallgathatta az imáikat.

A tudományos közösség most megvitatja a felvetett hipotézist, de többen egyetértenek azzal, hogy a névtelen istenség valószínűleg több istenségre utalhat. 

Az új kutatás eredményeit a közelmúltban publikálták egy e-könyvben.

Forrás