Mesterséges intelligencia (MI) bevonásával fejezték be Beethoven X., befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotását, amelyet októberben mutatnak be a németországi Bonnban.
A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projektben a mesterséges intelligencia több mint 2 millió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi szakértők segítségével 730 nap alatt készült el és vált elérhetővé a nagyvilág számára az eddig csupán vázlatokban létező zenemű – közölte a Magyar Telekom pénteken az MTI-vel.
A közleményben felidézik, hogy Beethoven életének utolsó éveiben egy újabb zenemű írásába kezdett.
Befejezni azonban már nem volt lehetősége, csupán a vázlatokig jutott.
A zeneszerző születésének 250. évfordulója apropóján a Telekom ösztönzésére nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport úgy döntött, hogy tesz egy próbát, és mesterséges intelligencia bevonásával a meglévő dallamkezdeményekből befejezi a darabot.
Az ember és a MI közös munkájának eredményeként megszületett szimfóniát idén októberben mutatják be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.
Az alkotáshoz az MI a zeneszerző teljes életművét, kreatív alkotási módszerét, stílusjegyét is megtanulta, ennek köszönhetően még a klasszikus zenében járatosak számára is olyan a hangzása, mintha eredeti Beethovent hallgatnánk. A rendszer fejlesztése Ahmed Elgammal professzor és Mark Gotham nevéhez köthető, akik a zenét a nyelvhez hasonlították, ezen elv alapján tökéletesítették az algoritmust.
A mű létrejöttében azonban az emberi tényező sem elhanyagolható. Az MI által komponált szekvenciák monoton, gépies hangzását élettelivé kellett varázsolni. A darab elkészülte után Walter Werzova osztrák zeneszerző feladata volt, hogy lelket vigyen a zenébe, többek között a tempóváltások segítségével.
Beethoven műve nem az első kreatív produktum, amit MI hozott létre. Schubert és Mahler befejezetlen darabjainak teljes változatát, Beatles-dalokat, sőt képzőművészeti alkotást is köszönhetünk már gépeknek
– áll a közleményben.
Október 13-án szakértői beszélgetés mutatja be a Beethoven X projektet Bősze Ádám zenetörténész, Szertics Gergely, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium partnerkapcsolati vezetője, valamint Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója segítségével.
A gépi zeneszerzés kulisszatitkaiba Nagyfi Richárd, a Cambridge Mobile Telematics AI szakértője vezeti be a közönséget.
A szakmai programok között Rohmann Ditta és Berecz Mihály duója szólaltatja meg a zeneszerző klasszikusait, majd az estet rövid vetítés zárja Cameron Carpenter orgonista, valamint a bonni filharmonikusok közreműködésével megszólaló X. szimfóniából.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrálni szükséges.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.