Először találtak emberi vérben műanyag mikroszemcséket

MTI

 / Mozaik

Először találtak emberi vérben műanyag mikroszemcséket, a kutatók a vizsgált emberek majdnem 80 százalékánál kimutatták a szennyezést.

Hirdetés

A felfedezés azt bizonyítja, hogy a részecskék terjednek a szervezeten belül és a szervekben is megtapadhatnak. Egészségre gyakorolt hatásukat egyelőre nem ismerjük - írta a The Guardian online kiadása csütörtökön, melyet az MTI közöl.

A kutatóak aggasztónak tartják a jelenséget, mivel a mikroműanyagok laboratóriumi körülmények között károsítják az emberi sejteket.

A légszennyezés mikroszemcséiről már tudjuk, hogy behatolnak a szervezetbe, és évente több millió idő előtti halálozást okoznak.

Rengeteg műanyagszemét kerül a környezetbe, mára az Everesttől az óceánok legmélyéig az egész bolygót szennyezik. Az már ismert, hogy az étellel és a vízzel az ember lenyeli, valamint be is lélegzi őket, és megtalálták csecsemők és felnőttek székletében is.

A tudósok 22 egészséges felnőtt donor vérmintáját elemezték, 17-nél találtak műanyagszemcséket. A minták fele tartalmazott PET műanyagot, amely italos palackok alapanyaga, egyharmadukban ételek és más áruk csomagolásához használt polisztirént találtak. Negyedük a műanyag táskák anyagát, a polietilént tartalmazta.

"Tanulmányunk az első bizonyítéka, hogy vérünkben polimerszemcsék vannak, ez áttörést jelent. A kutatást ki kell terjesztenünk, növelnünk kell a minták és a kutatott polimerek számát. A további vizsgálatok már elkezdődtek" - mondta Dick Vethaak, az amszterdami Vrije Egyetem ökotoxikológusa.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a csecsemők széklete tízszer több mikroműanyagot tartalmaz a felnőttekéhez képest,

és az cumisüvegből táplált babák naponta műanyagcsemcsék millióit nyelik le.

Az új tanulmányt az Environment International című tudományos lap friss száma közölte. A tudósok acéltűket és üveg kémcsöveket használtak a műanyagszennyezés elkerülése érdekében.

"A nagy kérdés, hogy mi történik az emberi szervezetben, a műanyagszemcsék bent maradnak-e. Bekerülnek az egyes szervekbe, átjutnak a vér-agy gáton? A koncentrációjuk elég magas ahhoz, hogy betegséget okozzanak? Sürgősen szükség van további kutatások finanszírozására, hogy válaszolni tudjunk" - magyarázta Vethaak.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.