A klímaváltozást a tudósok 99,9 százaléka szerint az emberi tevékenység okozta - számolt be erről egy új tanulmány alapján a The Guardian.
Az üvegházhatást okozó gázok hatásának tudományos bizonyossága mára az evolúcióval és a lemeztektonikával kapcsolatos egyetértés szintjéhez hasonló mértékű - állítják a közel 90 ezer, éghajlattal kapcsolatos tanulmányt megvizsgáló szerzők - írja az Origo.
Ez azt jelenti, hogy a szakértők körében nincs kétség afelől, hogy a fosszilis tüzelőanyagok, például az olaj, a gáz, a szén, a tőzeg és a fa elégetése felmelegíti a bolygót, és szélsőségesebb időjárást okoz.
Egy korábbi, 2013-as felmérés szerint az 1991 és 2012 között megjelent tanulmányok 97 százaléka támogatta azt az elképzelést,
hogy az emberi tevékenység megváltoztatja a Föld éghajlatát.
Ezt frissítette és bővítette a Cornell Egyetem tanulmánya, amely azt mutatja, hogy a szkeptikus hangok mára szinte teljesen eltűntek, mivel egyre több a bizonyíték a fosszilis tüzelőanyagok elégetése és az éghajlat megváltozása közötti kapcsolatra.
A 2012 és 2020 novembere között megjelent, lektorált szakirodalom legújabb felmérését két szakaszban végezték el. A kutatók először egy háromezer tanulmányból álló véletlenszerű mintát vizsgáltak meg, s ezek között mindössze négy olyan cikket találtak, amely kételkedett abban, hogy a klímaváltozást az ember okozta. A második fázisban a 88 125 tanulmányt tartalmazó teljes adatbázisban kerestek rá olyan, az éghajlatváltozással kapcsolatos szkepticizmushoz kapcsolódó kulcskifejezésekre, mint például a "természetes ciklusok" vagy a "kozmikus sugárzás". A szűrés segítségével 28 tanulmányt találtak, amelyek mind kisebb folyóiratokban jelentek meg.
Az Environmental Research Letters című folyóiratban kedden közzétett tanulmány szerzői szerint eredményeik azt jelzik, hogy a szakértők körében a szkepticizmus mára eltűnőben van.
"Az ügy ténylegesen lezárult. A tudományos közösségben nincs már olyan tekintély, aki kételkedne az ember okozta éghajlatváltozásban"
- jelentette ki a tanulmány vezető szerzője, Mark Lynas, a Cornell Egyetem vendégkutatója.
Ez egybecseng az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) augusztusban közzétett véleményével, amely szerint "egyértelmű, hogy az emberi tevékenység hatása melegítette fel a légkört, az óceánokat és a szárazföldet".
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.