Változik a madarak alakja a globális felmelegedés miatt
 / Mozaik

Változik a madarak alakja a globális felmelegedés hatására - állapították meg izraeli kutatók egy tanulmányukban, amelyet a Global Ecology and Biogeography című folyóiratban tettek közzé kedden.

Hirdetés

A Tel-avivi Egyetem (TAU) kutatói 7981 múzeumi példány morfológiáját tanulmányozták, és arra a megállapításra jutottak, hogy a vizsgált madárfajok felének alakja, mérete vagy tömege tartósan megváltozott az elmúlt 70 évben a hőmérséklet változásának hatására - írja az Origo.

A madarak teste vagy hosszúkásabbá vált, vagy veszített a tömegéből, de mindkét változás azt eredményezte, hogy megnőtt a testfelületük. 

A kutatók megállapították, hogy a madarak testfelszínének a testtömeghez viszonyított aránya 28,9 százalékkal nőtt az évtizedek folyamán, ami 12,2 Celsius-fokos globális felmelegedést tükröz vissza.

Az emelkedő hőmérséklet "durván egy nagyságrenddel erősebb" hatást gyakorolt a madarak morfológiájára, mint a földrajzi eltérés, ami azt jelzi, hogy a madarak "közös választ" adtak az éghajlati feltételek változására - írták a kutatók.

A testhosszúság változása a költözőmadarakra volt jellemző, míg a testtömeg változása a helyben maradó fajokra.

Az izraeli kutatók szerint az a körülmény, hogy az alakváltozást egyaránt észlelték eurázsiai és afrikai költözőmadaraknál,

arra utal, hogy globális jelenségről van szó. 

A tanulmány szerzői szerint attól lehet tartani, hogy az eddig tapasztalt rugalmasság esetleg már nem lesz elegendő, ha tovább emelkedik a hőmérséklet.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.