Rövid idő leforgása alatt tűnt el egy méretes tó az Antarktiszon- derítette ki műholdfelvételek alapján egy kutatócsoport. Összesen 600–750 millió köbméter víz szivárgott keresztül az alatta található jégselfen.
A Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban megjelent kutatásban maguk a szakértők is beismerik, fogalmuk sincsen, hogyan tűnhetett el egy egész tó egyetlen hét leforgása alatt - írja az Origo.
Az egykori tó helyén ma egy nagy kráter látható.
Úgy hisszük, a tóban összegyűlő víz súlya alatt a mélyben lévő selfjég megrepedt, a repedéseken keresztül pedig a víz az óceánba szivárgott" - írta a kiadott közleményben a tanulmány vezető szerzője, Roland Warner glaciológus.
A jelenséget a szakma hidraulikus törésnek nevezi.
Az Indiai-óceán déli részének irányába nyúló Amery-jégself, az Antarktisz harmadik legnagyobb selfjege, egyes részei elérik az 1800 méteres vastagságot is. A tó az Amery-jégself tetején helyezkedett el, itt a jég több mint 1400 méter vastag.
A tudósok szerint több selfjégen található tó is eltűnhetett már korábban, és továbbiak lehetnek veszélyben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.