Egy kutatócsoport elkészítette a halálközeli élményeket vizsgáló első, szakmailag lektorált tanulmányt. Az eredmények erőteljesen megkérdőjelezik azt, hogy a meglehetősen misztikusnak érződő élmények hallucinációk lennének – olvasható az EurekAlert tudományos hírügynökség közleményében, melyet az Origo idéz.
A 20. és 21. század tudományos fejlődése alapvetően átformálta a halállal kapcsolatos ismereteinket.
Ezzel párhuzamosan egyre gyarapodott azon emberek száma, akiket a halálból hoztak vissza az orvosok.
A haldoklás során ezek a személyek fokozódó tudatosságról számoltak be, amit – meglehetősen tudománytalan módon – halálközeli élménynek hívunk.
A kérdéskört most egy új tanulmány vizsgálta, aminek szerzői számos tudományterület (többek között idegtudomány, pszichológia, pszichiátria, társadalomtudományok) elismert szakértői. A fő konklúzió, hogy a halálközeli élmény nem tekinthető hallucinációnak, ez pedig a következő megállapításokból szűrhető le.
- Az újraélesztés és a kritikus ellátás fejlődésének köszönhetően egyre több ember él meg halálközeli élményt. Az érintettek – akiknek száma korábbi tanulmányok alapján több százmillióra tehető – konzisztensen írták le a halál közelségével kapcsolatos élményeiket, amik egyedi és általános mentális emlékeket is magukba foglaltak.
- Több korábban publikált kutatás szerint a halálközeli tapasztalatok nincsenek összhangban a hallucinációkkal, illúziókkal vagy pszichedelikus drogok által előidézett élményekkel. Ehelyett egy sajátos narratív ívet követnek, amely magába foglalja a testtől való elszakadás érzését, a tudatállapot fokozódását, valamint a halál felismerését; utazást egy adott helyre; az eddigi élet részletes áttekintését, értékelését, minden másokkal szembeni cselekedet, szándék és gondolat kritikai elemzését; a szokatlan otthonérzést és a visszatérést az életbe.
- A halállal kapcsolatos élmények átformálják a személyiséget, és általában hosszan tartó, pozitív pszichológiai változásokat okoznak.
- A halálközeli élmények során gamma aktivitás, valamint elektromos tüskék mutathatók ki. Ezek a jelek az EEG vizsgálatok során a tudatállapot fokozódására utalnak. A mérések alátámasztják annak a több millió embernek a beszámolóját, akik erősödő tudatállapotról és éberségről beszélnek.
- A halállal kapcsolatos ijesztő vagy szomorú élmények sokszor nem ugyanazokat a témákat, narratívákat, transzcendens tulajdonságokat és pozitív átalakító hatásokat mutatják.
"Az újraélesztés megmutatta, hogy a halál nem egy abszolút állapot, sokkal inkább egy folyamat, amit szerencsés esetben vissza tudunk fordítani" – magyarázta az Annals of the New York Academy of Sciences tudományos folyóiratban megjelent publikáció vezető szerzője, Sam Parnia. A szakértő elmondta, hogy az agysejtek nem károsodnak visszafordíthatatlanul rögtön a szívleállást követő oxigénhiány miatt, helyette órákon keresztül „haldokolnak".
A folyamat lehetővé teszi a kutatóknak, hogy objektíven tanulmányozzák a halállal kapcsolatos fiziológiai és mentális eseményeket.
A tudósok szerint a bizonyítékok azt sugallják, hogy sem a fiziológiai, sem a kognitív folyamatok nem érnek véget a halállal, és bár az áttekintett tanulmányok nem tudták egyértelműen igazolni a betegek halállal kapcsolatos tapasztalatainak és állításainak valódiságát, kizárni sem lehet azokat.
"Nagyon kevés tanulmány vizsgálja tárgyilagosan és tudományosan a halál folyamatát, de ezek a kutatások mélyebb betekintést nyújtanak az emberi tudat működésébe, és megágyaznak a jövőbeni kutatómunkáknak"
– összegezte gondolatait Parnia.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.