Annak ellenére, hogy az állat neve az ezer (mille) és a láb (pes) latin szavakból származik, eddig még nem találtak olyan ezerlábút, amelynek több mint 750 lába lett volna – egészen mostanáig.
Ausztrál tudósok felfedezték az első olyan ezerlábút, amelynek egészen pontosan 1306 lába van, amivel csúcstartónak számít a földön élő élőlények között - írja a Hirado.
Az állatot 60 méterrel a föld alatt, egy Nyugat-Ausztráliában, ásványkincsek feltárása céljából kialakított fúrólyukban találták meg.
A szem nélküli gerinctelen élőlénynek — 3,7 hüvelyk (9,5 centiméter) hosszú és 0,04 hüvelyk (1 milliméter) széles — 330 testszegmense, csápja, táplálkozásra szolgáló csőre és kúp alakú feje van.
Paul Marek, a Virginia Tech entomológiai tanszékének docense elmondta, ahhoz,
hogy az állat lábait meg tudják számolni, egy nagyfelbontású fotót kellett hogy készítsenek.
„Háromszor számoltam át a képen látható lábakat, ez körülbelül 1 órát vett igénybe” – mondta Marek, a Scientific Reports című folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány szerzője.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.