Fény derült a sarki rókák figyelemreméltó kertészeti tudására
 / Mozaik

Ha az északi-sarki tundrán betévednénk egy sarki róka kotorékába, az állatot valószínűleg több mint egy kilométerrel arrébb találnánk meg.

Hirdetés

Nem azért, mert az álcázás mesterének számító rókát vennénk észre vagy mert az odújuk látható helyen lenne, hiszen általában jól el van rejtve - írja az Origo.

Sokkal inkább azért, mert rengeteg zöld növényzet van körülötte.

Hajlamosak vagyunk a kertészkedést emberi tevékenységnek tekinteni, ám az új kutatások szerint az állatok is egyre ügyesebbek benne. Bár lehet, hogy ez néha puszta véletlen. Minden ragadozó úgynevezett „ökoszisztéma-szolgáltatásokat" végez, mint például a tápanyag-ciklust, amikor más élőlényekre vadászik. A sarki rókák esetében azonban ez a hatás hangsúlyosabb.

A Nature tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint ezek a rókák olyan, tápanyagban szegény területeken élnek, mint például a sarkvidéki tundra, így amikor zsákmányukon keresztül újrahasznosítják a tápanyagokat, a hatás is sokkal erősebb. De ez még ennél is komplexebb.

A rókák több generáción keresztül újra és újra felhasználják az üregeiket, ezért némelyik több száz éves.

Ez azt jelenti, hogy a hatás több generáción keresztül erősödik fel; idővel a búvóhelyeik körüli föld egyre zöldebbé válik, ellentétben a körülöttük lévő kopár területtel.

A sarki rókák számára a kotorék egyfajta mentőövet jelent: használják azt a zsákmány elrejtésére, a fiatalok felnevelésére és a ragadozók, valamint a vad sarkvidéki hideg és szél előli menedékként. 

A hatás nyomon követésére a kutatók műholdakat és nyomkövetőket használtak, hogy dokumentálni tudják a sarki rókák által, a környező környezetre gyakorolt zöldítő hatást. De mivel a GPS frissítések lassúak (a kutatók három naponta kaptak frissítést), és az állatok gyorsan mozognak,

ezért a szakemberek egy merevszárnyú repülőgépet is használtak, hogy jobb képet kapjanak erről a „zöldítésről".

Tanulmányunk összefoglalva azt mutatja, hogy a sarki rókák helyi léptékben alakítják ki a sarkvidéki ökoszisztémákat – írták a kutatók, amit a ZME Science online tudományos portál idéz. – A tápanyagdinamika helyi javításával a sarki rókák fontos szerepet játszhatnak az ökoszisztéma-szolgáltatások biztosításában a sarkvidéki tundra táján.

Így a rókák egyfajta mérnökként vagy kertészként viselkednek, és gondoskodnak arról, hogy a kotorékuk körüli terület zöld és buja legyen. Ahogy arra a tudósok rámutattak: ezek az állatok figyelemre méltó képességet mutatnak azzal kapcsolatban, hogy alakítani tudják az őket körülvevő környezetet.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.