Visszatelepítették eredeti otthonába az Angliában egyszer már kihalt békafajt
 / Mozaik

Sikerrel zárult Angliában egy az 1990-es évek óta kihalt békafaj visszatelepítése eredeti otthonába.

Hirdetés

Az északi vagy kis tavibékák (Pelophylax lessonae) utolsó példányai a Norfolki Vadvédelmi Alaphoz (NWT) tartozó Thompson Common területén lévő ősi úgynevezett pingók (föld takarta jégből álló halmok) tavacskáiban éltek, a kétéltűek és hüllők védelmével foglalkozó brit szervezet (Amphibian and Reptile Conservation - ARC) igazgatója, Jim Foster szerint a békafaj szaporodását idővel lehetetlenné tette a vízszint csökkenése - írja az Origo.

A területen azonban a tavak ma már tovább képesek megtartani a vizet,

egyes területekről pedig eltávolították a fákat, mivel a tavibékák nagyon szeretik a napsütést. "Ez azt jelenti, hogy visszafordítható a kihalásuk, ami nem gyakran mondható el az állatokról" - emelte ki a szakértő.

Miután az 1990-es években a faj kihalt Angliában, rengeteg kutatást végeztek annak kiderítésére, mi okozta ezt, és mit lehet tenni annak érdekében, hogy visszatérjenek. Ekkor született meg a terv, hogy a svéd kormány engedélyével onnan szállítsanak be állatokat, és szabadon engedjék őket az első helyszínen 2005-ben. A Norfolkban lévő "X-helyszín" pontos helyét titokban tartották, hogy biztosítsák zavartalanságát.

Évente mintegy 30 felnőtt állatot szállítottak ide Svédországból 2005 és 2008 között. Ezen állatok ivadékaiból hoztak létre egy második populációt a Thompson Common területén, ott, ahol kihalásuk előtt utoljára láttak egyedeket. Több mint ezer fogságban nevelt ebihalat engedtek itt szabadon az elmúlt négy évben, a projekt ebben a hónapban zárult.

Foster elmondása szerint a cél, hogy a békák önállóak legyenek.

Az állatok már láthatóak a Thompson Commonba látogatók számára bejárható helyeken is.

A kis tavibéka nagyon különbözik a gyepi békától (Rana temporaria), amely az Angliában élő másik őshonos békafaj. Felületesen nézve nagyon hasonlónak tűnhet, de közelebbről látható, hogy a tavibékának mindig egy világos sárga vagy zöld csík fut a hátán. A tavibéka ráadásul jóval kevesebb petét rak, emiatt sokkal sebezhetőbb. Míg a gyepi béka egyszerre mintegy 2000 petét rak, a tavibéka mindössze 500-at.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.