A német szövetségi kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket - közölte csütörtökön a német külügyminisztérium szóvivője Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes jóvátételi követelésekről szóló varsói bejelentésével kapcsolatban, közölte az MTI.
A német szövetségi kormány változatlan álláspontja szerint a második világháborús jóvátétellel összefüggő kérdéseket mind sikerült lezárni. Lengyelország is "már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette" - írta a külügyminisztériumi szóvivője hírügynökségeknek megküldött állásfoglalásában.
Kiemelte, hogy
a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre "a mai európai rend épül".
Ugyanakkor Németország továbbra is vállalja a második világháborúért viselt "erkölcsi és politikai felelősségét".
Kifejtette:
Berlin álláspontja szerint a német újraegyesítés külpolitikai vonatkozásait, így a jóvátételi kérdéseket is rendezi a két Németország és a négy megszálló hatalom (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió) 1990-ben kötött megállapodása - az úgynevezett kettő plusz négy szerződés -, amely hivatalosan lezárta a második világháborút Európában.
A szerződést az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet akkori tagjai, köztük Lengyelország is elfogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) létrehozó Párizsi Charta aláírásával.
Jaroslaw Kaczynski - a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) vezetője - a náci Németország Lengyelország ellen indított támadásának 83. évfordulója alkalmából bejelentette, hogy
egy parlamenti elemzés alapján hazája több mint 500 ezer milliárd forintnak megfelelő értékben szenvedett veszteségeket a támadás és a náci megszállás következtében, és a kormány ezért kártérítést kér majd Németországtól.
Az évforduló alkalmából Berlinben is megemlékezést tartottak, a világháborús bombatalálatok miatt 1951-ben lebontott Kroll Operaház, vagyis annak az egykori belvárosi épületnek a területén, amelyben Adolf Hitler náci diktátor 83 éve bejelentette a Lengyelország elleni támadás elindítását.
A két ország közötti együttműködés fejlesztését szolgáló Német Lengyel Intézet (DPI) által szervezett megemlékezésen Claudia Roth kulturális államminiszter kiemelte: mindent meg kell tenni azért, hogy rögzüljön a közös emlékezetben mindaz, ami a náci diktatúra idején Lengyelországban történt.
A kormány ezért támogatja a Második világháború és a német megszállás Európában (ZWBE) elnevezésű dokumentációs központ létrehozását. Ez az intézmény "az emlékezés és a Lengyelországgal találkozás fóruma" lesz - mondta a Zöldek politikusa, aláhúzva:
"teret kell biztosítani a közös emlékezésnek, a kétoldalú eszmecseréknek, a találkozásoknak, és a közös európai történelmünk, jelenünk és jövőnk megismerésének".
Oroszország Ukrajna elleni háborúja is megmutatja, mekkora gond Németországban a kelet-európai szomszédos országokkal kapcsolatos ismeretek, és ezáltal az irántuk való érzékenység hiánya - mondta Roth.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.