A nyomozás adatai szerint a férfi 2021. február 13-án reggel bement Magyarországon egy szigethalmi festékboltba, fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegette az eladót, és közben az üzlet bevételét követelte tőle.
A sértett ijedtében az üzlet hátsó részébe menekült, támadója pedig pénz nélkül távozott.
B. Ferenc ezt követően egy szigetszentmiklósi csemegeboltot vett célpontba, ahol ugyanazzal a módszerrel pénzt követelt - írja a police.hu.
Ez alkalommal bevált a fenyegetés, az alkalmazott átadta neki a bevételt,
majd a támadó a zsákmányával együtt elmenekült a helyszínről.
A Pest megyei nyomozók azonnal az elkövető nyomába eredtek, adatokat és információkat gyűjtöttek, minden lehetőséget kihasználtak, hogy a lehető legtöbb információhoz jussanak a bűncselekménnyel és annak elkövetőjével kapcsolatban. M
unkájuk hamar igazolódni látszott, pár órán belül azonosították az elkövetőt.
A szigetszentmiklósi férfi kihallgatása során a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, a bűncselekmény elkövetését elismerte.
Elmondta a rendőröknek, hogy fia játékpisztolyát látta meg reggel a kocsijában, innen jött az ötlet, hogy annak segítségével mindenképpen pénzt kell szereznie.
A rabolt összegből elmondása szerint megtankolt, gyógyszert és kábítószert is vásárolt.
A 26 éves férfivel szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya - őrizetbe vétele mellett - fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a büntetőeljárást.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.