Súlyos, 12-től 18 évig terjedő szabadságvesztést rótt ki a Hizb ut-Tahrír al-Iszlami szervezet egy krími sejtjének négy tagjára hétfőn egy katonai bíróság a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városban.
A verdiktet terrorista szervezet alapítása és terrorista szervezetben való részvétel, valamint a erőszakos hatalomátvétel előkészítése címén hirdette ki a déli katonai körzet bírósága - írja az MTI.
Ruszlan Meszutov és Lenur Halilov 18, Eldar Kantyemirov 12, Ruszlan Nagajev pedig 12 évi szabadságvesztést kapott.
Mind a négyen a félszigeten honos krími tatár etnikumhoz tartoznak.
Az ítélet értelmében Halilov és Meszutov 2018 júniusa és 2019 június között Alustában megalapította a vallási szervezet sejtjét, amelyhez a másik két tag csatlakozott. A négy elítélt a 2019. június 10-én történt őrizetbe vételéig tanácskozásokat, valamint propaganda- és toborzótevékenységet folytatott.
A magát erőszakmentesnek valló, az egykori Szovjetunió területén aktív és a muszlim teokratikus állam megteremtésére törekvő Hizb ut-Tahrír al-Iszlamit Oroszországban terrorszervezetként tartják számon,
Ukrajnában viszont szabadon működhet.
A Krímet a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva Oroszország 2014-ben elcsatolta Ukrajnától, amit a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.