Szeretném felhívni a kedves alma, körte termesztésével foglalkozó termelők figyelmét egy régi, de sajnos elfelejtett – ez nem azt jelenti, hogy nem hatásos – védekezési módszerre. Ez a módszer, különösen a háztáji gazdaságokban, a varasodás elleni védekezést megkönnyebbíti és olcsóbbá teszi. Magyarországon és Lengyelországban is újra használják a gazdák, mint lemosó permetezést, egy számunkra is ismert műtrágyával, a neve – karbamid.
Ezt az eljárást most késő ősszel kell használnunk. Az első permetezést 4-5 %-os karbamiddal a fák lombhullása kezdetén végezzük el, amit megismétlünk a lombhullás végén. Csak akkor már a lehullott leveleket permetezzük le. Ennek a lényege, hogy, mint tudjuk, a varasodásnak a gombák téli stádiuma a leveleken telel át, ami utána kora tavasszal ismét újra fertőzi a fákat. Miben is rejlik a karbamid hatásmechanizmusa, hogyan hat ez rá? Az erős koncentráció 4-5 %-os, ami azt jelenti, hogy 1000 liter vízhez 45-50 kg karbamidot használunk, amit először kipermetezünk a fákra a lombhullás kezdete előtt, hogy jó hatást érjünk el, sok permetlét permetezünk ki a fákra, a levelekre (1000-1500 liter hektáronként). Ugyanezt megismételve a lombhullás után. Mindezt még a fagy beállása előtt végezzük el. A karbamid hatásmechanizmusa abban rejlik, hogy a magas koncentráció (4-5%), amivel a leveleket lepermetezzük, gyorsan bomlásra indítja ezt a biomasszát (leveleket). Ezzel is meggyorsul a gombák pusztulása. Minél kevesebb fertőzést hagyunk tavaszra, annál csekélyebb a valószínűsége annak, hogy tavasszal a gombák fertőzni fogják a fákat. Igaz, ez nem azt jelenti, hogy utána nem kell majd védekeznünk a varasodás ellen, de a további permetezések hatékonyabbak lesznek, és ez a gazdáknak plusz megtakarítást jelent.
Ezenkívül vannak olyan adatok, források, hogy az ágakon telelő atkatojások is nagy mennyiségben elpusztulnak, ez is egy pozitív hatás. A magas műtrágyakoncentrációtól és a többi áttelelő kórokozó ellen is hatásos. A legfontosabb, amit tudni kell erről a permetezésről: ne sajnáljuk a permetlé mennyiségét, jól mosassuk le a fákat ezzel a módszerrel, mert csak így lehet elérni megfelelő eredményeket. És még valami: ez egy nagyon hatásos és a mai árakban ez a legolcsóbb módszer. Ne felejtsük el azt sem, hogy az elrothadt falevelek is plusz szervesanyagot képeznek és a 40-50 kg karbamid is mint nitrogén-műtrágya pozitív hatással van a talaj humuszképzésének növelésére, mert segíti a biomassza lebomlását. És persze növeli a talajlakó hasznos baktériumok elszaporodását is.
Célszerű-e vetni őszi kalászosokat november hónapban? – kérdezik többen is.
Figyelembe véve az utóbbi évek őszi időjárási viszonyait, a november hónap nagyon kedvezett az őszi kalászosok vetéséhez. Azért én is nagyon bizakodó vagyok, hogy még a tél beállta előtt ezek a vetések kikelnek és megerősödnek. Szeretném felhívni a termelők figyelmét, hogy a novemberi hónapban kimondottan csak őszi búzát vessenek, mert ez a legcélszerűbb és biztonságosabb, hisz a búza jobban vészeli át a viszontagságokat. Az őszi árpát és a tritikálét ilyenkor már nem célszerű vetni, mert nagyon nagy a rizikófaktor: ezek a kultúrák fagyérzékenyek és nagy valószínűség szerint kifagynának. Ami engem még aggaszt: nagyon kevés termelő biztosítja megfelelően az optimális tápanyagellátást, ami lényegesen befolyásolja a vetések jó áttelelését. Mint tudjuk, például a foszfor és a kálium növeli a növények jó áttelelését és tavaszi időszakban az intenzív növekedést.
Nem akarom ismét figyelmeztetni a gazdákat azokra az agrotechnikai tényezőkre, amelyekről a korábbi cikkeimben írtam, de amit nem szabad elfelejtenünk: csak akkor érhetünk el jó eredményeket, ha minden tényezőt figyelembe veszünk. Mert például a műtrágyák használata nem pótolja a jó minőséges vetőmagot, egyszóval a tényezők egymást nem pótolják, csak kiegészítik.
Elérhetőségeim nem változtak: 0503723469 és 0975166318. Kérdéseikre szívesen válaszolok.
Novák András,
a Terra Dei szaktanácsadója
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.