Nemrég Budapesten részt vettem egy csodálatos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon, ahol nagyon sok kárpátaljai gazdával találkoztam, akik a kárpátaljai régióból érkeztek (Beregszász, Munkács, Ungvár).
Úgy gondolom, ez az alkalom mindenki számára rendkívül hasznos volt, mert mindenkinek lehetősége volt megismerkedni azokkal a tendenciákkal, amelyek a mezőgazdaságot érintik a 21-ik században. Én leginkább a növénytermesztéssel kapcsolatos területekre figyeltem.
Valószínűleg mindenki észrevette, hogy a mai nehéz, gazdasági válsággal teli világban csak az tud fennmaradni, különösen a mezőgazdasági területen, aki rentábilisan gazdálkodik. A kiállításon mindenki láthatta azokat a pozitív eredményeket, amelyeket elért Magyarország annak köszönhetően, hogy nagyon gyorsan átvette a modern nyugati technológiákat és rövid időn belül már utol is érte azokat. A legtöbb mezőgazdasági kultúra termesztésében a terméshozam már túlszárnyalta a fejlett nyugati országokét. Ez mind annak köszönhető, hogy a magyar gazdák fogékonyak az újdonságokra, és kihasználva ennek előnyeit, az utóbbi években rekord terméshozamokat értek el. Különösen az ősziek és a kalászosok terén (kukorica, napraforgó) stabil, évről évre kimagasló terméshozamokat érnek el. Ez annak köszönhető, hogy minden technológiai folyamatot (követelményt) maradéktalanul betartanak. Mindenki láthatta, hogy milyen mezőgazdasági gépekkel vannak felszerelve a magyar gazdák, amik nélkül lehetetlen elérni jó terméshozamot. Egyszóval a mezőgazdasági termelés tudományos alapokra van fektetve, a magyar gazdák nagyon fel vannak készülve szaktudásban is, de amit nem szabad elfelejteni: a magyar állam óriási segítséget nyújt a gazdáknak.
Nekem szaktanácsadóként legjobban tetszett az a pavilon, ahol az „Agro bio” biotermékeket mutatták be. Úgy látom, a közeljövőben erre nagyon nagy hangsúlyt fognak fektetni Magyarországon, mert nagy jövője van. Találkoztam sok termelővel, akik ezeket a termékeket már használják több éve és kiváló eredményeket érnek el, különösen a szántóföldi növénytermesztésben. Találkoztam és sokat beszélgettem tudományos munkatársakkal is, akik a biotermesztésnek és a biotrágyák használatával foglalkoznak, és arra jöttem rá, hogy nálunk is, amikor beindítottuk a bioszekér programot Kárpátalján, különösen a zöldségtermesztésben, mind a szabadföldi, mind a fóliákban, azok a gazdák, akik használták a programot, nagyon jó eredményeket értek el. A zöldségtermesztésben lényegesen csökkentettük a műtrágyák és a vegyszerek használatát, egyszóval már egyes elemeit a biotermesztésnek mi is megtanultuk. Jó eredményeket értünk el a kukorica és más kapásnövények termesztésében is, de az őszi kalászosok termesztésében is jó eredményeket tudunk felmutatni. Ez azt bizonyítja, hogy nem szabad megállni félúton. A biotrágyák évről évre hatalmas választékkal bővülnek, amiről a mostani kiállításon is meggyőződhettünk.
A biotrágyák használata nélkül nincsen talajélet, talajélet-gazdagítás, e nélkül nem lehet elérni magas terméshozamokat. Igaz, a magyar szakemberek is panaszkodtak, hogy a bioszerek használata Magyarországon is igen csekély. Amikor megkérdeztem, mi ennek az oka, megtudtam: sajnos ugyanaz, mint nálunk. Azt javasolták, hogy szemléletváltásra van szükségünk, pontosabban e nélkül nincs jövője a mezőgazdaságnak.
Várom továbbra is kérdéseiket és szívesen válaszolok Önöknek. Tel.: 0975166318 vagy 0503723469.
Novák András
szaktanácsadó, Terra Dei Alapítvány
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.