Így vehetjük fel a harcot a tavaszi fáradtsággal

Belgyógyász szakorvos ad tanácsokat.

Hirdetés

Beköszöntött a tavasz, a tavaszi nap-éj egyenlőséggel pedig hamarosan ténylegesen véget ér a tél. Ebben az időszakban gyakran tapasztalhatjuk, hogy reggelente alig bírunk felkelni az ágyból, napközben még a kisebb feladatok is kimerítenek bennünket, és szinte folyton csak a pihenésen jár az eszünk. Ráadásul most az otthoni munkavégzés sem könnyíti meg a helyzetünket, hiszen emiatt is fáradékonyabbak vagyunk. A tavaszi fáradtság leküzdéséhez gyűjtött össze hasznos tanácsokat a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosa, dr. Gosztola Petra.

Hogyan hat ránk az évszakváltozás?

Télen amellett, hogy rövidül a nappalok hossza, a napsugarak ereje is mérséklődik, ezáltal a kedélyállapotunkra kiható szerotoninszintünk csökken, ami közrejátszik a depresszív hangulat kialakulásában. A hideg, száraz levegő miatt általában kevesebb időt töltünk a szabadban, és a táplálkozásunk is megváltozik. Ilyenkor energiadúsabb, de vitaminszegényebb ételeket fogyasztunk. Mindez az anyagcserénk lassulását, szervezetünk testi-lelki tartalékainak fokozatos csökkenését idézheti elő, aminek következtében az alvásigényünk is megnő - írja a Házipatika.com.

A nappalok hosszabbodásával azonban megfordul ez a folyamat: több napfény hatására az alvást szabályozó melatoninszint csökken, míg a szerotoninszint növekszik, és ez megváltoztatja testünk biológiai óráját. Bár hormonháztartásunk alkalmazkodik az évszakokhoz, az átmeneti periódusok jellemzően megterhelik szervezetünket. A téli-tavaszi átállás egyik tünete lehet a tavaszi fáradtság. Ez a természetes átalakulási folyamat nappali álmosságban, fáradékonyságban, kedvtelenségben mutatkozhat meg. Ráadásul a globális felmelegedéssel járó éghajlatváltozás, a szélsőségesebb, néha egészen extrém időjárási körülmények miatt ez az időszak már nem csak a frontérzékenyek számára egyre megterhelőbb - magyarázta dr. Gosztola Petra, aki néhány tippet is megfogalmazott, hogyan segíthetjük elő szervezetünk feltöltődését.

Hirdetés

1. Ússzunk a fényárban

Amennyit csak tudunk, legyünk friss levegőn és természetes fényben napközben. Ez egyrészt a hormontermelődésre való hatása révén növeli az örömérzetünket, másrészt az oxigéndús levegő felpezsdíti a vérkeringést, frissíti a gondolkodást és javítja a koncentrációs képességünket is. Használjuk ki a napfény energiáját, és fokozatosan kezdjünk el ismét mozogni, lehetőleg minél többet: sétáljunk, túrázzunk, sportoljunk a szabadban, vagy kertészkedjünk.

2. Aludjunk eleget, de ne vigyük túlzásba

Ha egész héten keveset aludtunk, akkor ne hétvégén próbáljuk bepótolni a lemaradásunkat, bármennyire is csábító. Testünk ugyanis a túlalvástól csak még fáradtabb lesz. Törekedjünk inkább a rendszerességre, és próbáljunk meg mindennap azonos időben lefeküdni és felkelni.

3. Táplálkozzunk vitamindúsan

Energiaszintünket a bevitt táplálék határozza meg. A tavaszi fáradtság idején fogyasszunk minél több vitaminban, ásványi anyagban és nyomelemben gazdag élelmiszert, friss zöldséget és gyümölcsöt. Ilyenkor különösen fontos, hogy pótoljuk az immunrendszerünk számára legfontosabb vitaminokat, így az E- és a C-vitamint, valamint a béta-karotint. Kiváló E-vitamin-források a növényi olajok, a gabonafélék csírája, a hús, a máj, a tojás és a zöld növények. Legnagyobb mennyiségben a C-vitamint is a zöld növények tartalmazzák. Béta-karotin pedig főként a sárgarépában és a sütőtökben található. Emellett fontos, hogy kerüljük a nehéz ételeket, ezek megemésztése ugyanis sok energiát vesz igénybe.

4. Igyunk sok folyadékot

A változatos és kiegyensúlyozott étkezés mellett figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre is. Igyunk naponta legalább 2 liter vizet, esetleg frissen facsart gyümölcs- vagy zöldséglevet, gyógyteákat. Ezzel serkentjük anyagcserénket és sejtjeink működését, így könnyebben át tudjuk vészelni a fáradékony időszakot. Törekedjünk arra is, hogy ne nyúljunk újra és újra a kávésbögrénk után, ehelyett inkább nyissunk ablakot és végezzünk pár tornagyakorlatot.

Ha semmi sem válik be

Ha a fenti tanácsok egyike sem válik be, és azt tapasztaljuk, hogy kimerültségünk évszaktól független, állandó fáradtság, koncentrációzavar gyötör minket, sőt, szinte betegnek érezzük magunkat tőle, mindenképp keressük fel háziorvosunkat. Egy elhúzódó, krónikus fáradékonyság mögött akár szervi elváltozás, működési zavar vagy pszichés probléma is állhat, ami további kivizsgálást, gyógykezelést igényelhet - hangsúlyozta a belgyógyász szakorvos.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.