Felfüggesztették keddig az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokat - közölte a Twitteren Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, aki maga is részt vesz a tárgyalásokon.
Az MTI azt írja, hogy a tisztségviselő szavai szerint "technikai szünetet" tartanak - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Podoljak korábban azt közölte, hogy hétfőn újabb tárgyalási fordulót tartanak a felek, majd később számolt be a Twitteren, hogy a tárgyaló delegációknak az alcsoportokban "bizonyos definíciókat tisztázniuk kell", és emiatt szünetet tartanak. Biztosított ugyanakkor afelől, hogy a tárgyalások folytatódnak. A hétfői tárgyalások kezdete előtt posztolt videóüzenetében Podoljak leszögezte, hogy az ukrán fél változatlanul békét, azonnali tűzszünetet és az összes orosz csapat kivonását követeli Ukrajnából. "Csakis ezután beszélhetünk bármiféle szomszédi kapcsolatokról és politikai rendezésekről" - tette hozzá.
Podoljak azt is írta a Twiterren, hogy
"nehéznek" tartja a kommunikációt az orosz féllel.
Szavai szerint a felek hétfőn "már módosított álláspontokkal" kezdték el az online tartott megbeszélést. Kijelentette: a két küldöttség közti nézeteltérések fő oka, hogy jelentősen különböző a két ország politikai rendszere.
"Ukrajnában nyílt párbeszéd zajlik a politikai vezetés és a társadalom között és konszenzusra törekszenek, míg Oroszországban ultimátumokkal nyomják el saját társadalmukat"
- állította a tisztségviselő.
Közben az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat a Telegram üzenetküldő portálon arról adott hírt, hogy a kelet-ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél az orosz katonák közvetlenül az 1-es számú energiablokk mellett fel nem robbant aknákat robbantottak fel.
A robbantások idejére a nukleáris létesítmény személyzete elhagyta a munkaterületet.
Az Enerhoatom kiemelte: egyelőre nem tudni, hogy az atomerőmű területén a háttérsugárzás szintje megváltozott-e a robbantások után. A vállalat hangsúlyozta, hogy jelenleg a Roszatom orosz vállalat tizenegy képviselője van jelen a zaporizzsjai atomerőműben, ezért "nyilvánvaló, hogy az erőmű területén a lőszerrobbantásokat az ő közvetlen részvételükkel hajtják végre". "Az orosz konszern ezzel megsért minden nukleáris és sugárbiztonsági nemzetközi szabályt és követelményt" - szögezte le az Enerhoatom.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.