Stoltenberg: a NATO további, újabb szenvedéseket okozó támadásokra számít

MTI

A Kijev környékéről végrehajtandó orosz csapatkivonásról szóló moszkvai bejelentés ellenére a NATO további, újabb szenvedéseket okozó támadásokra számít Ukrajnában - jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Brüsszelben, a katonai szövetség 2021-es éves beszámolójának ismertetésekor csütörtökön.

Hirdetés

Stoltenberg a sajtótájékoztatón aláhúzta: Oroszország már korábban is hazugságokat állított szándékait és a katonai tevékenységeit illetően - írja az MTI.

A Moszkva által a héten bejelentett, Kijev körül és az ukrán fővárostól északra eső területeken végzett katonai műveletek csökkentése,  

hírszerzési információk szerint, valójában az orosz erők átszervezését jelenti.

Oroszország megpróbálja átcsoportosítani és megerősíteni katonai tevékenységét a Donbasz-régióban, miközben fenntartja a Kijevre és más ukrán városokra gyakorolt nyomást - mondta.

Hangsúlyozta: Moszkvának meg kell győznie a szövetséget arról, hogy jóhiszeműen vesz részt az isztambuli béketárgyalásokon, látszólag ugyanis - mint mondta - céljai nem változtak az ukrajnai támadás megindítása óta.

"Nincs valódi változás Oroszország katonai célkitűzéseit illetően, Moszkva továbbra is katonai eredményre törekszik" - fogalmazott Stoltenberg, majd kiemelte: Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja új biztonsági helyzetet teremtett Európában.

Oroszország szándékai kizárólag cselekedetei, és nem szavai alapján ítélhetők meg. A NATO felkészült a legrosszabbra, de a legjobbat reméli - tette hozzá.

A főtitkár a NATO éves beszámolójának részleteit ismertetve közölte, a tagországok mindent megtettek annak érdekében, hogy Oroszország párbeszédet folytasson a szövetséggel, de Moszkva ezt következetesen visszautasította, majd végül úgy döntött, hogy megszakítja a NATO-val ápolt diplomáciai kapcsolatokat. A tagországok az év során a szövetséges erők készültségének fokozásában egyeztek meg, megerősítették a szövetség keleti szárnyát, valamint fokozták az Ukrajnának nyújtott támogatásukat.

Az afganisztáni csapatkivonással kapcsolatban a főtitkár megjegyezte, hogy a szövetségeseknek három hét alatt több mint 120 ezer embert sikerült evakuálniuk, és mintegy kétezer, korábban a NATO-nak dolgozó afgánt telepítettek át a szövetséges országokba.

"Az afganisztáni misszióból és a kivonulásból levont tanulságok fogják alakítani a szövetség válaszait a jövőbeli válságokra" - fogalmazott.

A főtitkár megjegyezte, hogy 2021 volt a hetedik egymást követő év, amikor az európai szövetségesek és Kanada védelmi kiadásai növekedtek. Reálértéken 3,1 százalékos növekedés értek el, ami mintegy 270 milliárd dolláros többletet jelent 2014 óta - közölte. A múlt héten tartott rendkívüli NATO-csúcs eredményeit idézve emlékeztet: a szövetségesek egyetértettek abban, hogy meg kell kettőzniük a védelmi kiadásokat illető erőfeszítéseiket.

Kérdésre válaszolva Stoltenberg reményét fejezte ki az orosz és ukrán illetékesek között zajló béketárgyalás sikerét illetően, ugyanakkor kételkedett abban, hogy a jelen helyzetben politikai megoldás születhet a konfliktus lezárására. A szavak kevesek, Oroszországnak tettekkel kell bizonyítania szándékait - mondta.

A vegyi fegyverek esetleges használatával kapcsolatban közölte, hogy a nemzetközi jog megsértését jelentő bevetésük alapjaiban változtatná meg a konfliktus természetét. Amint azt a NATO korábban is jelezte: vegyi, vagy biológiai fegyverek bármifajta használatának messzemenő következményei lesznek - húzta alá.

A NATO esetleges bővítésével kapcsolatban feltett kérdésre azt válaszolta: Finnország csatlakozásról szóló döntése esetén gyors eljárásra számít, mivel - szavai szerint - csapataik, akárcsak a svéd erők, teljes mértékben tiszteletben tartják a NATO-előírásokat.

"Finnország már most nagyon közeli partnere a NATO-nak.

Mivel tiszteletben tartottuk Finnország korábbi döntését, hogy évekig nem szándékozik a NATO tagja lenni, tiszteletben fogjuk tartani a csatlakozásról szóló döntését is" - fogalmazott Stoltenberg, majd hozzátette: a NATO-csatlakozásról szóló döntés minden önálló és demokratikus ország szabad választása.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.