Norman Foster világhírű brit építész felajánlotta segítségét a háborúban súlyos károkat szenvedett ukrán nagyváros, Harkiv újjáépítéséhez. Foster nevéhez fűződik egyebek közt a berlini Reichstag újjáépítése és a londoni Millennium-híd tervezése és a McLaren Forma–1-es csapat főhadiszállása, a Paragon.
A szecessziós épületeiről ismert kelet-ukrajnai város újjáépítésére vonatkozó tervét egy hétfői videokonferencián ismertette a 86 éves építész Ihor Terehov harkivi polgármesterrel – közölte Norman Foster alapítványára hivatkozva az MTI.
Az orosz határ közelében fekvő város súlyos harcok színtere volt az orosz támadás február 24-i kezdete óta,
de ukrán ellenőrzés alatt maradt. Harkivban, amely Ukrajna második legnagyobb városa, az épületek egynegyede pusztult el.
Az egyebek közt a berlini Reichstagot újjáépítő és a londoni Millennium-hidat megtervező Foster azt mondta, hogy „a világ legnagyobb elméit és tehetségeit gyűjtené össze a tervezés, az építészet, a dizájn és a mérnöki munka terén, hogy haladéktalanul megkezdődhessen Harkiv újjászületése”.
A sztárépítész elképzelése szerint legelőbb is megterveznék „a jövő városát, amelyben a múlt legbecsesebb örökségét a legjobb és a legkörnyezetkímélőbb infrastruktúrával és épületekkel ötvöznék”.
A harkivi hatóságok által szerdán közzétett videorészleteken a polgármester azt mondja Fosternek, hogy a munkásságát megismerve szívesen látná városában „az új, progresszív stílust”.
Terehov szerint Harkiv épületeinek 25 százaléka semmisült meg,
és a városnak szüksége van új kórházakra, iskolákra és bölcsődékre, akárcsak irodaházakra virágzó informatikai ipara számára.
A polgármester szerint az új épületeknek bombabiztosnak kell lenniük, a lakóházak alá pedig olyan földalatti garázsokat kell építeni, amelyek szükség esetén bunkerként is használhatók.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.