Morawiecki nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza a bucsai vérengzés miatt

MTI

A Kijev melletti Bucsánál elkövetett vérengzés körülményeit vizsgáló nemzetközi bizottság felállítását szorgalmazta hétfői sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Hirdetés

Morawiecki szerint a ma élők mindig emlékezni fognak az ukrajnai Bucsa, Irpiny, Hosztomel és Motizsin településnevekre, mint az oroszok által elkövetett tömeggyilkosságok helyszíneire - írja az MTI.

"Az orosz katonák által elkövetett mészárlásokat néven kell nevezni, népirtásról van szó, és népirtásként kell elítélni ezt a bűntettet"

- jelentette ki a miniszterelnök. Szorgalmazta a történtek leírását, dokumentálását is.

"Ezért javasoljuk az ukrajnai városokban történt népirtás bűntettét vizsgáló nemzetközi bizottság felállítását" - mondta. A testületnek Morawiecki szerint szakértőkből - orvosokból, jogászokból, kriminológusokból - kellene állnia.

Úgy látta: az ukrajnai orosz agresszió nem véletlenszerű, megtestesíti "a fasiszta orosz rendszer" lényegét, mert Oroszország "szisztematikusan alkalmazza az agressziót politikája elveként".

A lengyel kormányfő felidézte: már tavaly novemberben figyelmeztette az uniós vezetőket Oroszország ukrajnai terveire, ismertette a várható (etnikai) tisztogatás mechanizmusait.

"Most láthatjuk, amint kirajzolódik egy 21. századi népirtás terve, és ebből az következik, hogy Oroszország ma totalitárius-fasiszta állam", amelyet meg kell állítani a NATO, az Európai Unió (EU) révén - hangoztatta.

Felszólította az EU vezetőit, hogy tegyenek határozott lépéseket Moszkvával szemben. Példaként említette az Oroszországi Föderáció és az orosz oligarchák vagyonának elkobzását, "határozott" szankciókat, ezen belül az orosz kőolaj- és gázimport leállítását.

A Moszkvával szembeni visszafogott magatartásért bírálta Olaf Scholz német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt. "Bűnözőkkel nem tárgyalunk, a bűnözőket le kell győzni" - jelentette ki, és feltette a kérdés: "vajon tárgyalnátok-e Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal?".

Morawiecki már vasárnap esti, a közösségi médiában tett bejegyzésben az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazta a bucsai vérengzés miatt.

Andrzej Duda elnök pedig az írta a Twitter közösségi oldalán: a Bucsán készült fényképek "aláássák azt az elvet, hogy mindenáron kompromisszumot kell keresni (Moszkvával)". Valójában Ukrajna védőinek "elsősorban három dologra van szükségük: fegyverre, fegyverre, és még több fegyverre" - áll Duda bejegyzésében.

Az ukrán hatóságok vasárnap Kijev környékén készült fényképeket és videofelvételeket tettek közzé, amelyeken számos, utcán fekvő, civil ruhás ember holtteste látható. Hivatalos közlések szerint Bucsában tömegsírra is bukkantak, összesen legkevesebb 330 férfi holttestet találtak. Az orosz kormány ukrán szélsőségesek provokációjának minősítette a történteket.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.