Pontosan hét évvel ezelőtt láthatták azt a híres interjút a nézők, melyet Hujber Ferivel készítettek a Mokkában. A színész beszélgetés közben teljesen szürreális dolgokról kezdett beszélni, és nagyon furcsán viselkedett, mellyel a műsorvezetőket és a képernyő előtt ülőket is megdöbbentette. Most végre elmesélte, mi állt mindennek a hátterében.
Hujber Feri A Nő háromszor című műsor vendégeként mesélte el, mi történt pontosan az ominózus interjú alatt - szúrta ki a Bors. Míg sokan azt feltételezték, hogy esetleg alkohol vagy valamilyen más szer hatása alatt volt, a színész leszögezte, hogy teljesen tiszta fejjel érkezett a beszélgetésre. Különös viselkedésének igazi oka más volt - írja a femina.hu.
- Kitaláltam valamit, és szerintem az elkövetkezendő tíz-húsz évben erről fog szólni a világ… Azt állítom, hogy Jézus színész volt. De nem ő halt meg, hanem egy tízéves kisfiú - kezdte akkor megdöbbentő történetét Hujber Feri, aki a műsorvezetőknek, Pachmann Péternek és Szabó Dórának is kínos perceket okozott.
A háromgyerekes színész most tiszta vizet öntött a pohárba, és az ATV műsorában elárulta, nem állt semmilyen tudatmódosító szer hatása alatt, csupán két kávét ivott meg aznap reggel. Egyszerűen úgy érezte, nem olyan kérdéseket kapott, ami miatt behívták a műsorba, ezen pedig felhúzta magát.
- Látom a mai napig, amikor visszanézem a felvételt, látom, hol van az a pont, amikor így hátra dőlsz, és azt gondolod, hogy akkor most olyat kaptok... - vallotta be hét év után Hujber Feri.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.