Varga Dénes új állomáshelye a georgiai A-polo együttese lett. Az olimpiai bajnok magyar vízilabdázó a Ferencvárostól való 2024-es búcsúja után lényegében visszavonult, ám ezt követően újra medencébe szállt. Előbb az Egyesült Államokban, Los Angelesben szerepelt, majd Cipruson vállalt játékot, most pedig újabb fordulatként Georgiába szerződött. Az igazolásról beszámoló nemzetközi sajtó szerint ez a lépés túlmutat önmagán, Varga Dénes érkezése komoly jövőbeli elképzelésekre enged következtetni.
A 38 éves Varga Dénes az utolsó aktív magyar olimpiai bajnok vízilabdázó a 2008-as pekingi aranycsapatból. Bár a 2023-as, Japánban rendezett világbajnokságon még kulcsszerepet vállalt a magyar válogatott aranyérmében, a párizsi olimpia után lezártnak tekintette karrierjét. A döntés azonban nem bizonyult véglegesnek: 2024 tavaszán visszatért, és azóta pályafutása szinte folyamatos mozgásban van – Los Angeles után az APOEL csapatánál Cipruson játszott, majd néhány hónappal később ismét klubot váltott, és most Georgiába költözött - írja az origo.hu.
Az átigazolást több nemzetközi szakportál, köztük a Total Waterpolo és a Waterpolo360news.com is kiemelten kezelte, szúrta ki a Magyar Nemzet. A külföldi lapok úgy fogalmaztak, hogy a georgiai A-polo történetének legnagyobb jelentőségű szerződtetését hajtotta végre a magyar játékos megszerzésével. Felidézik, hogy Vargát 2019-ben a világ legjobbjának választották, és sokan rendkívüli játékintelligenciája, kreatív megoldásai és technikai tudása miatt a „vízilabda Mozartjaként” emlegetnek.
A külföldi elemzések szerint Varga érkezése nemcsak a klub, hanem az egész georgiai vízilabdázás számára új korszak kezdetét jelezheti. Az igazolás világos üzenetet hordoz: az A-polo hosszú távon is komoly szereplővé kíván válni, és nemzetközi szinten is erősíteni szeretné pozícióját.
Varga Dénes ezért igazolt Georgiába
Varga Dénest a sportág modern történetének egyik meghatározó alakjaként tartják számon. Pályafutása során háromszor nyert Bajnokok Ligáját (2015, 2019, 2024), olimpiai bajnok lett 2008-ban, bronzérmet szerzett a tokiói olimpián, valamint két világbajnoki címet is begyűjtött (2013, 2023).
A klub hivatalos bejelentésében sorsdöntő pillanatként jellemezte a magyar legenda érkezését. Bár játékosként nyújtott teljesítménye is kiemelt figyelmet kap majd, az A-polo vezetése külön hangsúlyozta Varga tapasztalatának és irányító szerepének jelentőségét, amely a csapat fejlődését és a fiatal georgiai vízilabdázók képzését egyaránt szolgálhatja.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.