Áll a bál a román futballban. A labdarúgó Román Kupa rájátszásának sorsolása után kiderült, a Farul Contanza és a Corvinul Hunedoara csap majd össze a negyedik fordulóba, ám a párosítás erősen gyanús körülmények között alakult ki.
Kedden sorsolták ki a Román Kupa 2025-26-os kiírásának 4. fordulós párosításait. A sorsolás már abból a szempontból is furcsán indult, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) versenyügyi osztályának képviselője, Mihai Andries és Gabriel Bodescu, a szövetség főtitkárhelyettese egyesével rakta bele a papírokat a golyókba, ám ezt követően döbbenetes dolog történt - írja az origo.hu.
Csalás történt? A román szövetség cáfol
Mihai Andries először kihúzta a Konstancai Farul csapatát, majd jött Bodescu, aki az utolsó nem kiemelt csapat, a vajdahunyadi Corvinul golyóját rakta be utoljára az urnába, majd jött a szemfényvesztés: ahelyett, hogy megkeverte volna az urnát, az utoljára behelyezett golyót jól látható helyre tette, majd úgy tett, mintha kavargatna, majd aztán sikerült kihúznia a végig a kezében tartott golyót, amelyben a Corvinul neve szerepelt.
Bár kívülről úgy tűnt, mintha szándékosan párosították volna össze a Farul Contanza és a Corvinul Hunedoara csapatát, azonban a román szövetség cáfolta, hogy csalás történt volna a sorsoláson, amit élő adásban közvetítettek. Az FRF közleményben elismerte, hogy a sorsoláshoz használt urna mérete nem volt ideális a keveréshez, ugyanakkor szerintük ez semmilyen módon nem befolyásolta a folyamat korrekt lefolyását, mivel a keverést és a sorsolást az előírásoknak megfelelően hajtották végre, a részt vevő klubok képviselői jelenlétében és élő adásban.
A keddi sorsoláson az élvonalbeli Csíkszereda és a másodosztályú Sepsi OSK egyaránt alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.