Tíz év után váratlanul kirúgta főedzőjét a Denver Nuggets
Tíz év után váratlanul kirúgta főedzőjét a Denver Nuggets
 / Sport

Az egész NBA-t sokkolta a hír, hogy a Denver Nuggets vezetősége minden előzetes jel nélkül, napokkal a rájátszás kezdete előtt kirúgta Michael Malone főedzőt. A szakember tíz idényt töltött a Nuggets kispadján, 2023-ban története során először bajnoki címig vezette a csapatot.

Hirdetés

Magyar idő szerint kedden kora este a Denver Nuggets vezetősége minden előzetes jelzés nélkül kirúgta főedzőjét, Michael Malone-t.

A lépés két okból is derült égből villámcsapásként érte a ligát és a szurkolókat. Egyrészt Malone tíz éve irányítja a csapatot, amelyik az elmúlt öt évben fennállása legszebb éveit élte, 2023-ban egyenesen bajnoki címet ünnepelhetett. Másrészt pedig mindössze három mérkőzés van hátra az alapszakaszból, a csapat helye pedig már biztos a rájátszásban - írja az origo.hu.

A Nuggets vezetősége minden bizonnyal a csapat idei relatív gyengébb szereplése miatt dönthetett Malone menesztése mellett. Mint írtuk, a rájátszás már biztos, csakhogy a most ötödik helyen álló Nuggets mérlege ugyanúgy 47-32, mint a negyedik Los Angeles Clippersé és a hatodik Golden State Warriorsé, és a már csak a play-in helyen álló Memphis Grizzliesé. Igaz a harmadik helyen tanyázó Los Angeles Lakerstől pedig mindössze egy győzelemre vannak.

Hirdetés

De talán még ennél is nagyobb baj, hogy a február eleji All Star-gála óta a csapat mérlege 11 győzelem és 13 vereség, a Nyugati Főcsoport két legjobbja, az Oklahoma (65-14) és a Houston (52-27) pedig messze-messze a Nuggets előtt van.

Malone 471 győzelemmel és 327 vereséggel búcsúzik a Nuggetstől, és az utolsó hat, bajnokságot nyerő szakember közül ő a negyedik, akit kirúgtak. A bostoni Joe Mazzulla és a Warriors edzője, Steve Kerr tartja még magát.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.