Két hét múlva zárul az átigazolási ablak, addig még nagy lehet a mozgolódás Liverpoolban. További érkezőkről is van szó, valamint a klubot 2020 óta erősítő Kosztasz Cimikasztól megválnának a Vörösök, mert Kerkez Milos érkezése óta lassan a meccskeretbe sem fér be.
Kosztasz Cimikasz évekig meg volt elégedve a második számú balhátvéd szerepével a Liverpoolnál, 2020-as megérkezte óta csupán Andy Robertson formahanyatlása vagy sérülése esetén kapott játéklehetőséget. Kerkez Milos nyári átigazolása óta viszont hátrébb került a ranglistán, innentől várhatóan a magyar válogatott játékost jelöli Arne Slot a kezdőcsapatba, míg Robertson a kispadra kerül. Így volt ez a pénteki, Bournemouth ellen 4-2-re megnyert Premier League-nyitányon is, Cimikasz pedig még a meccskeretbe sem került be, ahogy korábban az Angol Szuperkupán sem, amelyet 1-0-ra veszített el a Liverpool az FA-kupa-győztes Crystal Palace-szal szemben - írja az origo.hu.
Robertson nem, de Cimikasz távozik?
Már a nyár eleje óta lehetett hallani arról, hogy Kerkez érkezése miatt a Vörösök egyik balbekkjének tovább kell állnia. Akkoriban még úgy tűnt, hogy Robertson lesz az, az Atlético Madrid élénken érdeklődött iránta, és a skót válogatott csapatkapitánya is nyitottnak tűnt a váltásra, de a spanyolok végül más irányba indultak. Robertson távozásáról azóta nem is pletykáltak, Cimikaszé viszont megint aktuális lett. A Liverpool eddig is szívesen túladott volna rajta, de egy klub sem vitte el eddig a keret egyik mókamesterét, úgyhogy – Fabrizio Romano értesülése szerint – a klub álláspontja megváltozott, most már kölcsönbe is elengedné őt, és a görög is menne. A célállomás kérdéses, a Transfermarkt a Leedset és a Nottingham Forestet emlegeti a kérők között.
Az átigazolási ablak szeptember 1-jén való lezárulta előtt még nagy lehet a mozgolódás a Liverpoolnál, csatár és középső védő leigazolására is szükség van. A Newcastle távozni vágyó támadójáért, Alexander Isakért a hírek szerint hamarosan második ajánlatot küldhet a Premier League címvédője, ahogy a Newcastle játékosa, Marc Guéhi továbbra is célpont.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.