Befejezte pályafutását a Tour de France-győztes és kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros Geraint Thomas. A 39 éves kerékpárost díszsorfallal búcsúztatták utolsó versenyén.
A 39 éves walesi kerékpáros utolsó versenye a vasárnap zárult brit körverseny volt, profiként utoljára a Newport és Cardiff közötti 112,2 kilométert tekerte le. Amint a cyclingnews szakportál beszámolt róla, tiszteletére a szakasz rajtjára az immár az ő nevét viselő newporti velodromnál került sor, ahol a mezőny tagjai a leginkább köztiszteletnek örvendő bringásokat visszavonulásukkor megillető díszsorfalat álltak előtte, kezükben tartva a hátsó kerekére állított kerékpárjukat - írja az MTI.
Díszsorfallal búcsúztatták a Tour de France-győztes legendát
Thomas pályakerékpárban 2008-ban Pekingben és 2012-ben Londonban tagja volt az ötkarikás játékokon üldözéses csapatversenyben győztes brit sornak, világbajnoki címet pedig 2007-ben, 2008-ban és 2012-ben ünnepelhetett ebben a számban. Országúton a legnagyobb sikere a 2018-as Tour de France megnyerése volt, a sárga trikó megszerzése mellett két kiírásban összesen három szakaszon diadalmaskodott. Ebben a szakágban 25 profi győzelmet aratott. Háromhetes körversenyen összesen ötször állhatott dobogóra.
Hosszú pályafutása jelentős részét jelenlegi csapatánál, az Ineos Grenadiersnél töltötte, 2010 óta tekert az akkor még Sky nevet viselő istállónál.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.