A Juventus háromgólos hátrányból mentett pontot Bolognában
A Juventus háromgólos hátrányból mentett pontot Bolognában
 / Sport

Hiába vezetett otthon három góllal a Bologna, végül csak 3-3-as döntetlent játszott a Juventusszal az olasz labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának hétfő esti rangadóján.

Hirdetés

Az immár kilenc kör óta veretlen Bolgna, amely ősztől története során először szerepelhet majd a Bajnokok Ligájában, negyedórával a vége előtt 3-0-s előnyben volt, azonban a Juvenus innen nyolc perc leforgása alatt egyenlített - írja az origo.hu.

A Bologna, amely 1967 óta nem zárt dobogós helyen az élvonalban, óriási lehetőséget szalasztott el, ugyanis győzelemmel saját kezében lett volna a sorsa a harmadik helyet illetően, a pontosztozkodással viszont - bár a Juventust maga mögött tartotta - megnyílt az út az Európa-ligában döntős Atalanta előtt, amelynek még két mérkőzése van hátra.

A hét kör óta veretlen torinói csapat sorozatban hatodik döntetlenjét játszotta a Serie A-ban.

Hirdetés

A másik hétfői összecsapáson a Hellas Verona 2-1-re diadalmaskodott a sereghajtó és már kiesett Salernitana otthonában, sikerével pedig bebiztosította élvonalbeli tagságát a következő idényre is.

Serie A, 37. forduló:
Salernitana-Hellas Verona 1-2 (0-2)
Bologna-Juventus 3-3 (2-0)


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.