Szerződést hosszabbított a McLaren a Forma-1 új sztárjával
Szerződést hosszabbított a McLaren a Forma-1 új sztárjával
 / Sport

A 2026-os idény végéig meghosszabbította az ausztrál Oscar Piastri szerződését a McLaren Forma-1-es istálló.

Hirdetés

A brit csapat szerdai bejelentése azt is jelenti, hogy a következő évekre biztosított a versenyzőpáros, Lando Norris ugyanis már tavaly aláírt a 2025-ös szezon végéig - írja az origo.hu.

A 22 éves Piastri 2021-ben megnyerte a Forma-2-es bajnokságot, 2022-ben pedig a francia Alpine istálló teszt- és tartalékversenyzője volt. Tavaly júniusban a Williamsnek akarták kölcsönadni, de amikor a kétszeres világbajnok Fernando Alonso bejelentette, hogy az idén már az Aston Martinnál versenyez majd, akkor Piastrival akarták pótolni a spanyolt.

Az Alpine hivatalos közleményt is kiadott erről, az ausztrál versenyző azonban saját Twitter-oldalán cáfolta a bejelentést, közölte, hogy nem írt alá szerződést 

Hirdetés

az Alpine-nal és nem is fog vezetni náluk. Az ügy végül azzal zárult, hogy az Alpine idő előtt felbontotta Piastri szerződését, így az ausztrálnak lehetősége nyílt aláírni 2023-ra a McLarenhez.

Piastri az eddigi 15 idei futamból hatszor pontszerzőként zárt, 42 pontjával 11. az egyéni vb-pontversenyben.

Csapattársa az idén már háromszor állt dobogón - minden alkalommal másodikként - és 97 pontot szerzett, amivel nyolcadik az egyéni összetettben. A Norris-Piastri duóval a McLaren 139 ponttal az ötödik helyen áll a konstruktőrök ranglistáján.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.