Hivatalossá vált az F1-es csapat döntése. A másfél hét múlva sorra kerülő Japán Nagydíjtól a japán Cunoda Juki lesz világbajnoki címvédő Max Verstappen csapattársa a Red Bull-nál a Forma-1-es világbajnoki sorozat idei első két viadalán gyengén teljesített új-zélandi Liam Lawson helyett.
Az F1 hivatalos weboldala szerint az istálló csütörtökön délelőtt jelentette be a váltást, melynek értelmében a két érintett pilóta helyet cserél egymással - hiába szerette volna megvétózni ezt Max Verstappen -, azaz Cunoda a Red Bull, míg Lawson a testvércsapat, a Racing Bulls versenyzője lesz.
Max Verstappen máris új csapattársat kapott
"Nehéz volt látni, ahogy Liam küszködött az RB21-essel az első két versenyen, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy korán végrehajtjuk ezt a cserét" - kommentálta a hírt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.
A Red Bullnál a tavalyi szezon végén köszöntek el a mexikói Sergio Péreztől, akinek a helyére Lawsont választották ki. A 23 éves új-zélandi pilóta azonban Ausztráliában és Kínában sem tudott maradandót alkotni, sőt, pontot sem szerzett - írja az MTI.
A 24 esztendős Cunoda 2021-ben mutatkozott be az F1-ben, tavaly a Racing Bulls 46 vb-pontjából 30-at ő gyűjtött össze, és a szakértők többsége szerint most van a legjobb formában. A japán versenyző a kínai sprintfutamon hatodik lett, így eddig három pontot gyűjtött az idényben, amely a jövő hét végén folytatódik Szuzukában.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.