Kiderült, mikor lehet versenyképesebb a Red Bull a Forma-1-ben
Kiderült, mikor lehet versenyképesebb a Red Bull a Forma-1-ben
 / Sport

A Forma-1-es Red Bull csapat máris az RB21-es, azaz a 2025-ös versenyautó fejlesztésén dolgozik, a hírek szerint pedig az ötödik futamig meg is fog érkezni az új, frissítési csomag az autókra.

Hirdetés

A Melbourne-i szezonnyitón Max Verstappen nehezen tudta tartani a lépést a McLarenekkel, igaz, a holland így is versenyben tudott lenni a második helyért, de a csapat máris azon dolgozik, hogy csökkentse a különbséget. A Red Bull pilótái közül is csak Verstappen tudta tartani a tempót a McLarennel, Oscar iastri kicsúszása után pedig eg is szerezte a második helyet, de Lando Norris ellen nem sok esélye volt - írja az origo.hu.

A Red Bull vezető tanácsadója, Helmut Marko szerint a harmadik-ötödik futam környékén Verstappen és Liam Lawson megkaphatja a frissítéseket.

„Reméljük, hogy a harmadik-ötödik futam környékén egy fontos lépést teszünk előre” - mondta Marko, aki szerint mechanikai és aerodinamikai problémái is vannak az autóknak.

Hirdetés

„Úgy gondolom, hogy a tempó jó a mögöttünk lévő csapatokhoz képest. Ha megnézzük az első etapot, akkor eléggé elmaradtunk. Amint a gumik elkezdtek túlmelegedni, nem volt esélyünk, szóval, még rengeteg munkánk van, hogy harcolhassunk a győzelemért. Boldog vagyok, hogy itt a második helyen állunk. Ez alapvetően egy hellyel jobb, mint remélhettük, és ez 18 ponttal több, mint amennyit tavaly ezen a versenyen szereztem” - mondta a futam után Verstappen.

Christian Horner csapatfőnök elismerte, hogy nehéz elvárásokat megfogalmazni a következő futam előtt, mert Sanghajban nem nekik kedvez a pálya.

„Azt hiszem, nehéz elvárásokat megfogalmazni Kína előtt. Ez a pálya számunkra még a legerősebb napjainkban sem kedvezett nekünk. Azt hiszem, az a tény, hogy 20 év alatt csak kétszer nyertük meg ezt a versenyt, azt mutatja, hogy ez egy elég trükkös pálya számunkra. Azt hiszem, alig várjuk, hogy Kínába menjünk, és többet tudjunk meg az autóról, illetve annak néhány korlátjáról. A McLarenek gyorsak lesznek ott, efelől semmi kétségem" - mondta Horner.

A Kínai Nagydíjat péntektől vasárnapig rendezik majd, lesz sprintfutam is, míg a főfutamot vasárnap magyar idő szerint 8.00 órától rendezik majd.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.