A Forma-1-es Miami Nagydíj történelmi sikert hozott, a McLaren pilótája, Lando Norris pályafutása során először nyert F1-es futamot. A brit versenyző nagyszerű teljesítményt nyújtott, ám kiderült, hogy a futam közben egy nagy hibát is elkövetett.
Lando Norris történelmi sikerével zárult az F1-es Miami Nagydíj, a brit pilóta végig nagyszerűen versenyzett, és a biztonsági autós fázis során történtekből is előnyt tudott kovácsolni magának. A 24 éves sztár pályafutása első győzelmét aratta, de Martin Brundle F1-es szakíró, korábbi pilóta szerint egy hibát is elkövetett, ám végül ez sem tudta megakadályozni karrierje eddigi legnagyobb sikerében - írja az origo.hu.
"Landónak már valószínűleg a 2021-es Orosz Nagydíj óta futamgyőztesnek kéne lennie, vagy az olasz verseny óta. Azonban a sors nem így akarta, így kételyek is felmerültek azzal kapcsolatban, mikor lesz meg neki az első, már ha meglesz" - írta elemzésében az egykori F1-es pilóta.
Ezt a hibát követte el Lando Norris Miamiban
"Amint a biztonsági autó mögé ért, Lando választhatott: Vagy az utolsó kanyarból kiérve gyorsít ki, vagy a célvonalig lopódzik, mielőtt a gázra tapos, hogy ne legyen nagy távolság az első féktávig.
Ő viszont a kettő közötti döntést választotta, ez volt az egyetlen hibája. Verstappen már leste a lehetőséget és nem volt egyértelmű, melyikük fog elsőként felbukkanni az első kanyar végén"
- elemezte a futamon történteket Brundle.
"Norris végül későn tudott fékezni, a pályán tartotta az autót, utána pedig nagyszerű vezetést bemutatva 7,6 másodperces előnnyel nyert.
A csapat meg van róla győződve, hogy a biztonsági autó nélkül is nyerhetett volna, de ezt már sosem tudjuk meg"
- idézte a motorsport.com a korábbi F1-es versenyző szavait.
A 2024-es Forma-1-es szezon legközelebb az imolai Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik. Hat versenyhétvége után a 136 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 101 pontos Red Bull-os csapattárs, Sergio Pérez előtt. Az egyéni pontverseny harmadik és negyedik helyén a két Ferrari áll - Charles Leclerc 98, Carlos Sainz 85 ponttal -, a friss futamgyőztes Lando Norris pedig az ötödik pozícióban van 83 egységgel.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.