Lando Norris lett a Forma-1 2025-ös idényének az egyéni világbajnoka. A McLaren pilótája a harmadik helyen ért célba Abu Dzabiban, ami pont elég volt a vb-elsőséghez. Lando Norris, amint kiszállt az autójából, máris nyilatkozott.
Lando Norris a könnyeivel küzdve nyilatkozott az Abu-Dzabi Nagydíj leintése után. A McLaren brit pilótája a harmadik helyével ugyanis két pontot megőrzött az előnyéből a futamot megnyerő négyszeres világbajnok, címvédő Max Verstappennel szemben. A leintés után elsőként David Coulthardnak nyilatkozott az új világbajnok - írja az origo.hu.
„Te jó ég! Nem hittem volna, hogy sírok, de csak eleredtek a könnyeim. Nagyon köszönöm a segítséget a családomnak, akik a kezdetektől fogva támogattak. Biztos úgy nézek ki, mint egy lúzer” – mondta könnyezve Norris, akit David Coulthard megnyugtatott, hogy sokkal inkább egy bajnoknak tűnik.
Lando Norris rivália bőrébe bújt
„Most már tudom, hogy milyen Maxnek lenni” – mondta aztán nevetve Norris, a négyszeres világbajnok Verstappenre utalva. Norris megjegyezte, fel volt rá készülve, hogy végig óriási lesz rajta a nyomás, de fel volt rá készülve. Elárulta, nem tudta, hogy a futam közben vizsgálták a Cunodával vívott csatáját.
„Nagyon hosszú út volt, amíg idáig eljutottunk. Kilenc éve vagyok itt, voltak nagyon nehéz és fantasztikusan jó pillanataink, de nagyon boldog és büszke vagyok rá, hogy hosszú idő után én lehetek a csapat újabb világbajnoka” – zárta győzelmi beszédét Lando Norris.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.