Lewis Hamilton csodagyerekből mára a Forma-1 mezőnyének egyik nagy öregje lett, így elnézhető neki, ha olykor-olykor kissé érzelgősen nyilatkozik.
A 38 éves hétszeres világbajnok immár 16 éve gyűjti a versenykilométereket a Forma-1-ben, de egyáltalán nem unja még a száguldást. Az viszont tény, hogy egy kissé mintha érzelgőssé vált volna... egy napja arról beszélt, hogy mit üzenne első futamára készülő 22 éves önmagának, ezúttal pedig a Forma-1-es autó vezetését próbálta összehasonlítani valamivel - írja az origo.hu.
Hamilton most nem a mezőny leggyorsabb autójában ül, de nem volt még olyan régen, amikor a Mercedese féklámpáját sem látták az üldözők, úgy száguldott a mezőny előtt. Ezt az érzést, mint mondja, nem tudja megunni, még mindig imádja, és csak egyetlen dolog van az életében, ami majdnem képes neki ugyanezt az élményt megadni.
Amikor az unokahúgom és az unokaöcsém a szemembe néz és nagybácsinak szólít, talán az az egyetlen dolog, ami az F1-es autó vezetésének élményéhez hasonlítható.
Persze el lehet menni ejtőernyőzni, vagy más őrült dolgot csinálni, de biztos, hogy a hasonló élmények közül ez a legbiztonságosabb" - adta át magát az érzelmeknek a Fox Sport ausztrál kiadásában.
Hamilton még elmondta, hogy imádni vezetni, de csak az igazán jó autókban tudja magát jól érezni.
Nem szeretek olyan autót vezetni, amit nem tudja azt, amit mi elvárunk tőle.
Viszont szeretem a bajjal járól kihívásokat. Amikor feltesszük magunknak a kérdést, hogy mit tegyünk, hogy jobbak legyünk, hogy ki tudjuk hozni a maximumot magunkból? Legyünk egy kicsit szemtelenek, és, ha ötödikek vagyunk, menjük rá a negyedik helyre, aztán meg a harmadikra" - tört elő belőle aztán az igazi Hamilton.
Végezetül hozzátette, bár most nem ez a realitás, de ő az idei szezonra is úgy készült, hogy készen álljon, ha a világbajnoki címért kellene harcolnia.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.