A Forma-1-es csapatok fele a Williams pilótáját csábítja
A Forma-1-es csapatok fele a Williams pilótáját csábítja
 / Sport
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Bár még csak a szezonfelénél járunk, máris beindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy egyes pilóták, hol folytatják a pályafutásukat. A hírek szerint a Williamses Alexander Albon lehet az egyik legkapósabb versenyző jövőre.

Hirdetés

Albon pályafutása legkiemelkedőbb szezonját tölti a Forma-1-ben, hiszen 2023-ban már 11 pontot gyűjtött a Williamsel 12 futam alatt, míg újonc csapattársa jelenleg pont nélkül áll. A 27 éves brit-thai pilóta teljesítményével érthetően nagyon elégedettek a Williamsnél, de kérdéses, hogy megtudják-e majd tartani őt a szerződése 2024 végi lejárta után, mivel a remeklése több csapat figyelmét is felkeltette már - írja az origo.hu.

Az F1.com szakírója, Lawrence Barretto pedig arról számolt be róla, hogy a Forma-1-ben szereplő istállók fele tárgyalt már a pilótával az esetleges közös folytatásról, az olasz sajtó pedig úgy tudja, hogy a Ferrari vele szeretné helyettesíteni Calos Sainzot. Ami egyelőre biztosnak tűnik, hogy a McLarenen kívül minden csapatnál lesz legalább egy szabad hely 2025-re.


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás