Megvan a kirúgott F1-es csapatfőnök utódja
Megvan a kirúgott F1-es csapatfőnök utódja
 / Sport

Az Alpine F1-es csapata bejelentette a távozó Bruno Famin utódját, melynek értelmében Oliver Oakes veszi át a francia istálló irányítását a nyári szünet után.

Hirdetés

Flavio Briatore érkezésének köszönhetően az Alpine csapatánál hatalmas változások jönnek. A 2023-as Belga Nagydíj után menesztették a francia istállótól Ottmar Szafnauert, és egy évvel később is hasonló döntést hoztak, ugyanis Bruno Famin helyét Oliver Oakes veszi át a jövőben - írja az origo.hu.

A mindössze 36 éves Oakes komoly motorsportos tapasztalattal érkezik meg az Alpine-hoz, hiszen korábban ő maga is gokartvilágbajnok volt, majd pedig a Hitech vezetőjeként számos kategóriában ért el sikereket - írta meg a motorsport.com. A brit szakember lesz a Forma-1 valaha volt második legfiatalabb csapatvezetője Christian Horner után, aki 2005-ben csupán 31 éves volt, amikor átvette a Red Bull irányítását.

Az istállónál tehetséges emberek dolgoznak és nagyszerű források állnak a rendelkezésre, ezért bízom benne, hogy együttes erővel sok mindent érhetünk el a szezon hátralévő részében és hosszabb távon egyaránt.

Már várom, hogy a nyári szünet után kezdhessek" - nyilatkozta Oakes a kinevezése után.

Briatore jelenléte miatt további változások várhatóak, valószínű, hogy az új motorformula érkezésével a Renault helyett a Mercedes erőforrásait fogja használni 2026-tól az Alpine.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.