Verstappen zseniálisan alázta meg az egész brit sportsajtót
Verstappen zseniálisan alázta meg az egész brit sportsajtót
 / Sport

A Brazil Nagydíjat a 17. helyről rajtolva megnyerő Max Verstappen hosszú idő után tudott ismét a dobogó legfelső fokára állni. És, ha már ismét ott állt, ráadásul minden bizonnyal megvédte világbajnoki címét, akkor Verstappen nem feledkezett el az őt az elmúlt hónapokban folyamatosan egyre mélyebbre temető brit sportsajtóról sem.

Hirdetés

Max Verstappen a Forma-1-ben 19 éve nem látott bravúrt mutatott be vasárnap, amikor a 17. rajtkockából indulva megnyerte a Brazil (aki ragaszkodik hozzá, annak Sao Pauló-i) Nagydíjat. Ehhez hasonló mutatvány korábban négy pilótának sikerült, mindössze öt alkalommal - írja az origo.hu.

Az interlagosi káoszban csak a hatodik helyen végző Lando Norrisnak, aki az utolsó, vb-címre még valóban esélyes kihívója volt a hollandnak, abban igaza van, hogy Verstappennek hatalmas szerencséje volt a rengeteg futam megszakítással, de azt már nem teszi hozzá a McLaren brit veresnyzője, hogy egyrészt neki is nagy szerencséje volt a megnyert időmérőn, másrészt a holland is megdolgozott érte, hogy olyan helyzetbe kerüljön, ahonnan ki tudja használni ezeket a megszakításokat.

Verstappen tíz futam után tudott ismét a dobogó legfelső fokára állni (ezt megelőzően június 23-án Barcelonában nyert legutóbb), és mindjárt nem a duzzogó, hanem az ironikusa "beszólogató", elég magas lovon ülő hollandot láthattuk viszont a sajtótájékoztatón, aki nem habozott odaszúrni egy jó nagyot a teljesítményét hónapok óta ócsároló brit újságíróknak.

Hirdetés

"Először is jó látni, hogy mind itt vagytok, de lenne egy gyors kérdésem.

Nem látom a brit médiát, mi van velük? Sietniük kellett a reptérre, vagy csak nem tudják, hol tartják a sajtótájékoztatót?

- tette fel a költői kérdést a holland, miközben jót derült a saját poénján.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.