Nagy bejelentést tett a Forma-1-en jövőre bemutatkozó német gyártó. Az Audi ugyanis lerántotta a leplet a csapat hivatalos nevéről, valamint a 2026-os autó bemutatójának időpontjáról is.
A svájci Sauber istállót felvásárló Audi bő egy hónapja mutatta be első Forma-1-es „koncepciófestését” egy müncheni eseményen, hétfőn pedig többek között az is hivatalossá vált, hogy pontosan milyen néven szerepel majd az F1-es debütálására készülő csapat - írja az origo.hu.
Megvan az Audi F1-es neve és a bemutató időpontja
A hétfői bejelentés szerint Audi Revolut F1 Team néven indul majd a négykarikás márka az első Forma-1-es szezonjában. Főszponzoruk, a Revolut érkezését már korábban bejelentették.
Továbbá azt is kiderült, hogy január 20-án lesz Berlinben a csapat hivatalos bemutatója. Ezen az eseményen fogják leleplezni az R26-os festését is – ami a jelek szerint eltér majd a novemberben bemutatott koncepcióautójukétól.
„A csapat alakul, a precizitás kultúrája és a könyörtelen céltudatosság formálja a kultúránkat. A berlini bemutató lesz az első esemény, amelyen együtt kiállunk, és meghívjuk a világ szurkolóit, hogy csatlakozzanak hozzánk a 2026-os bemutatkozásunk előtt” – nyilatkozta az Audi ügyvezető igazgatója, Mattia Binotto.
A berlini eseményen az egész márka arculatát szeretnék megismertetni, a bemutató másnapján, vagyis január 21-én pedig egy nyilvánosságnak is megmutatják magukat, így a rajongók testközelből is megnézhetik az autót. Bár az Audi F1-es projektje csak jövőre vesz kezdetét, a csapatnál ambiciózus terveket szövögetnek, ugyanis 2023-ra már világbajnoki címért akarnak harcolni.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke