Sergio Pérez visszatér a Forma-1-be!
Sergio Pérez visszatér a Forma-1-be!
 / Sport

A mexikói Sergio Pérez az előző szezon végén távozott a Forma-1-ből, miután a Red Bull istálló ajtót mutatott neki. Azonban a mexikói pilóta lehetséges visszatéréséről folyamatosan pletykálnak, most pedig egy Sergio Pérezhez közelálló személy elmondta, miért biztos a Red Bulltól kirúgott versenyző visszatérésében.

Hirdetés

A 35 éves Sergio Pérez a 2024-es idényben önmagához és a lehetőségeihez képest nagyon rosszul szerepelt a Forma-1-ben. Azok után, hogy 2022-ben harmadik, 2023-ban pedig második lett az összetett pontversenyben, az előző idényben 152 ponttal csak a nyolcadik helyen zárt, ami alig több mint a harmada, amit világbajnok csapattársa, Max Verstappen gyűjtött (437) - írja az origo.hu

Pérez tavaly nem nyert egyetlen futamot sem, dobogón is csupán négyszer állt: az idény első öt futamán háromszor volt 2., egyszer pedig 3. Ezt követően viszont már csak egyszer került a pódium közelébe, és miután a csapaton belül is többekkel megromlott a viszonya, a Red Bull vezetősége már az idény közepén jelezte, hogy 2025-ben nem számítanak rá.

Sergio Pérez visszatér a Forma-1-be

A mexikói pilóta korábban többször is hangsúlyozta, hogy nyitott arra, hogy visszatérjen a Forma-1-be, de csakis akkor, ha egy számára megfelelő projektnek lehetne a részese. Pérezt a legesélyesebbek között emlegetik, mint a 2026-ban debütáló Cadillac egyik lehetséges pilótája. Az F1 mezőnyéhez tizenegyedikként csatlakozó csapat mellett azonban több istálló is szívesen látná a tapasztalt mexikói versenyzőt. 

Hirdetés

Xavi Martos mér jó ideje együtt dolgozik Sergio Pérezzel, a fitneszedző pedig felhívta a figyelmet egy fontos dologra, ami árulkodó lehet a mexikói pilóta jövőjével kapcsolatban.

Sergiónak új menedzsere van. Régebben Julian Jakobival dolgozott együtt, de most mással dolgozik. Azt hiszem, ez minden kérdésre választ ad. Ha abba akarod hagyni a versenyzést, nem veszel fel új menedzsert. Legalábbis nekem eszembe sem jutna”

– mondta Xavi Martos.

A fitneszedző szavait alátámasztják azok a sajtóértesülések, miszerint Serio Pérez most Khalil Beschirrel állt össze, akinek korábbi versenyzőként is van tapasztalata, de most a pilóták menedzselésére összpontosít.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.