Hamiltonnak hízeleg a korábbi Forma-1-es sztárpilóta
Hamiltonnak hízeleg a korábbi Forma-1-es sztárpilóta
 / Sport

A korábbi Forma-1-es pilóta, Juan Pablo Montoya szerint egy gyors Ferrariban Lewis Hamilton idén legyőzhetetlen lesz.

Hirdetés

A 2025-ös szezontól már nem Carlos Sainz, hanem Lewis Hamilton lesz Charles Leclerc csapattársa a Ferrarinál, a brit pilóta már megtette első köreit az olasz istálló pilótájaként, sőt, össze is tört egy régebbi modellt Barcelonában. A hétszeres világbajnok januárban ünnepelte 40. születésnapját, ám az egykori versenyző, Juan Pablo Montoya szerint Hamilton esetében ez nem számít, mert továbbra is rendkívül gyors, akárcsak a 43 éves Fernando Alonso - írja az origo.hu.

Lewis Hamiltonnal ugyanaz a helyzet, ami Fernando Alonsóval. Továbbra is rendelkeznek a sebességük száz százalékával.

Be tudják verekedni magukat valahogy a top 10-be az időmérőn egy gyenge autóval, viszont ha az autó képes a győzelemre, akkor sokkal előrébb lesznek" - nyilatkozta nemrég a vb-bronzérmes Montoya, aki szerint egy gyors autóval a brit sztár verhetetlen lesz.

Ha Hamilton gyors autót kap ebben a szezonban, akkor a néhány évvel ezelőtti, régi Hamiltont látjuk viszont, azt a Hamiltont, akit senki nem tud legyőzni, még Max Verstappen sem.

A kérdés a Ferrari számára az, hogyan tudja őt tovább motiválni" - tette hozzá a kolumbiai, aki 2001 és 2006 között 94 Forma-1-es futamon állt rajthoz.

Az F1 2025-ös szezonja március 14-16. között rajtol a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.