A Ferencváros a csereként beállt Matheus Saldanha három góljával győzte le hazai pályán a Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának rangadóján. A találkozó után a Fradi edzője, Pascal Jansen érthetően elégedett volt és a csodacseréjét dicsérte.
"Sikerült elvégezni azt a munkát, amiről korábban beszéltünk, hogy egy nemzetközi mérkőzés után hasonló teljesítményt szeretnénk, de aminek külön örülök, hogy csapatként sikerült ezt az eredményt összehozni. Nagyon kemény volt az első egy óra, de a maradék időben a cserejátékosok maximálisan hozzá tudtak tenni és sikerült ezt az eredményt közösen elérnünk" – kezdte értékelését az M4 Sportnak adott interjújában Pascal Jansen - írja az origo.hu.
A Ferencváros vezetőedzője az összecsapást csereként pályára lépve eldöntő Matheus Saldanhát dicsérte, aki 17 perc alatt lőtt mesterhármast. A brazil támadó már hat gólnál jár a zöld-fehérek színeiben, ráadásul nagyjából 110 percet töltött eddig mindössze a pályán.
Néha az edző van olyan szerencsés, hogy bejönnek a cseréi. A mai mérkőzésen Matheus abszolút kiemelkedett, de úgy gondolom, hogy egy csapatként hoztuk össze ezt a győzelmet. Tudtuk jól, hogy Matheus milyen minőséget képvisel, persze a mutatói, főleg ilyen rövid idő alatt lenyűgözőek,
ettől függetlenül nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy végig ilyenek maradjanak ezek a mutatók és ugyanígy tudjon segíteni a csapat számára, hiszen nem volt könnyű a helyzete az átigazolási időszak végén, az sem volt biztos, hová megy, majd alkalmazkodnia kellett egy újfajta edzésmunkához is, de azon dolgozunk, hogy folyamatosan így tudjon teljesíteni. Én is nagyon várom már azt a pillanatot, hogy 90 percig bevethető legyen, de még fel kell zárkóztatni a csapathoz. Hatalmas veszélyt jelent a kapura, így természetesen ezt szeretnék majd látni tőle a pályán" – fogalmazott a Fradi edzője.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.