Az Európa-bajnok Dani Olmo idén már nem léphet pályára. Az FC Barcelona labdarúgójának az Atlético Madrid elleni bajnoki mérkőzésen ficamodott ki a válla.
A Barcelona Európa-bajnok játékmestere kedden, az Atlético Madrid ellen 3-1-re megnyert bajnoki meccs 65. percében gólt szerzett, utána azonban szerencsétlenül fogott talajt és kificamodott a bal válla, amit korábban - amikor még az RB Leipzig futballistája volt - hasonló probléma miatt meg kellett műteni - írja az origo.hu.
A Barcelona sztárja idén már nem játszhat
A katalán klub honlapján azt írják a spanyol válogatott sérülésével kapcsolatban, hogy a konzervatív kezelés mellett döntöttek, ezért Dani Olmo legalább egy hónapig nem léphet pályára, így nem játszhat a Real Betis, az Osasuna és a Villarreal elleni bajnoki mérkőzéseken, valamint az Eintracht Frankfurt elleni a Bajnokok Ligája-meccsen.
A 27 éves spanyol válogatott játékos szereplése ezzel bizonytalanná vált a január elején Szaúd-Arábiában sorra kerülő spanyol Szuperkupa-tornán is.
Olmo ebben a szezonban 17 tétmérkőzésen négy gólt szerzett és két gólpasszt adott a Barcelonában. Rajta kívül Hansi Flick vezetőedzőnek nélkülöznie kell Fermín Lópezt, Ronald Araujót, Gavit és Marc-André ter Stegent is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.