A Ferencváros labdarúgócsapata kedden a walesi The New Saints elleni hazai Bajnokok Ligája-selejtezővel megkezdi európai kupaszereplését. A Fradi hétfőn azt is megtudta, hogy továbbjutás esetén melyik párharc győztesével találkozhat a következő körben.
A magyar bajnokcsapat az elmúlt évek sikeres szerepléseinek köszönhetően ezúttal csak a selejtező második fordulójában kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligájában, ez pedig azt jelenti, hogy ha továbbjut, akkor legrosszabb esetben is a Konferencia-liga főtábláján lesz érdekelt ősszel. Az UEFA hétfő délben Nynonban tartotta a következő körök sorsolását, így Pascal Jansen csapata megtudta, milyen csapatok várhatnak rá a következő fordulóban, amennyiben a Fradi túljut első ellenfelén, a walesi The New Saints együttesén - írja az origo.hu.
Továbbjutás esetén a következő párharc győztesével találkozik majd a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában:
Santa Coloma (andorrai) - FC Midtjylland (dán)
Mindez azt jelenti, hogyha a Fradi továbbjut, akkor andorrai vagy dán ellenfele lesz a BL-selejtező harmadik körében.
A Bajnokok Ligája után az Európa-liga 3. selejtezőkörének sorsolása is megtörtént. Amennyiben az FTC nem jutna tovább walesi riválisa ellen a BL-ben, akkor az El-ben szintén kiemeltként az APOEL (ciprusi)-Petrocub (moldovai) BL-párharc vesztesével kerülne össze.
A Ferencváros kedden a walesi The New Saints elleni hazai Bajnokok Ligája-selejtezővel kezdi meg európai kupaszereplését a 2024/2025-ös idényben. A mérkőzés 20 órától kezdődik a Groupama Arénában.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.